• Október közepán érkezhet az Assassin's Creed Mirage
  • A J0nathan nevű adatbányász információi szerint
  • A Ubisoft pedig még több embert fog ráállítani a sorozatra

Azok, akik már Altair története óta nyomon követik az Assassin's Creed-széria alakulását, valószínűleg nagy reményeket fűznek a Mirage-hoz, hiszen az már a tavalyi bejelentés során kiderült, hogy Basim Bagdadba kalauzoló előzménytörténete szinte minden téren visszakanyarodik a hagyományos (értsd: nem RPG) felvonásokhoz. A Ubisoft Bordeaux (ők feleltek többek között a Valhalla Wrath of the Druids című kiegészítőjéért is) által jegyzett epizód már többször is halasztásra került, az idei megjelenés viszont lényegében biztosra vehető – a nemrég kiszivárgott augusztusi debütálásnál azonban valamivel tovább kell várnunk arra, hogy a nyakunkba vegyük a zsúfolt város háztetőit.

A már többször is bizonyított adatbányász, J0nathan ugyanis egy YouTube videóban beszélt arról, hogy október 12-én fog megérkezni a Mirage, és maximum csak abban az estben tolják el a megjelenést novemberig, ha egy másik, még nem bejelentett AAA játék is befut abban az időszakban. Ha pedig már szóba került a széria, a Ubisoft jól láthatóan a bérgyilkosokban látja a jövőt, a francia kiadó ugyanis tegnap bejelentette, hogy jelenleg úgy 2000 ember dolgozik a franchise-on (a körülbelül 20 000-es összlétszámból), ezt azonban 2800-ra szeretné növelni az elkövetkezendő évek során. Az emelésre pedig éppenséggel szükség is lesz, hiszen több AC is készül jelenleg, melyekből a feudális Japánba invitáló Codename Red (munkacím) tűnik a legnagyobb vállalkozásnak.