A legelső Resident Evil 1996-ban helyenként inkább vicces volt a giccses párbeszédeivel, a mesterkélt szinkronszínészi játékával, és a szörnyű élőszereplős bevezetőivel, mintsem csontig hatoló, vérfagyasztó horror. De amikor először találkoztál a franchise egyik legikonikusabb ellenfelével – aki a Bravo Team egy elesett tagjából lakmározott a hátborzongató Spencer-kastély sötét sarkában –, na, azt a pillanatot nehéz kitörölni az emlékezetedből! A sorozat producere, Mikami Sindzsi által "Turning Around Zombie"-nak nevezett véráztatta élőhalottat pillanatokkal azután találod meg, hogy Wesker, Barry és Jill/Chris (közülük ugye lehetett választani, hogy kit irányítasz) belépnek a kastélyba. Egy szűk folyosón, közvetlenül az étkező után kerül sor a nagy leleplezésre. Ez az első zombi, amit a játékban mind az eredeti, mind a HD Remasterben láthatunk, de az 1996-os verzióban akad valami sokkal hátborzongatóbb. Talán a rémisztő, fehér bőre, az emberhez jobban hasonlító szemei, vagy az a természetellenes mód, ahogyan a fejét feléd fordítja… a mai napig sokakat kiráz tőle a hideg. Az évek során a Resident Evil elment az akció-horror irányába, egyre több mesterkélt jumpscare-jelenetet kapott, és a horror-faktor is veszített értékeiből, de 1996-ban, egyedül mászkálva azon a klausztrofób folyosón, a Capcomnak sikerült egy olyan képet égetnie a rajongók fejébe, amit biztos, hogy azóta kevesen felejtettek el.

A rovat korábbi cikkeit erre a linkre kattintva érhetitek el!

letoltes22.jpg