Ha a Bungie tartotta volna a PlayStation Studios eredeti ütemtervét, akkor ma már piacon lenne a Marathon, és jó eséllyel egy újabb nagy live service bukásnak lehettünk volna szemtanúi. Az idén tavasszal tartott zártkörű tesztelés azonban hasznosnak bizonyult, ugyanis az éles kritikát adó játékosok konszenzusa az volt, hogy sok munka vár még a Bungie csapatára, ha egy valóban jó, sikervárományos játékot szeretnének összekalapálni a legendás régi IP-jük furcsán témaidejen rebootjából. A játék tehát halasztásra került, méghozzá egészen a jövő évig, ez pedig jogi szempontból is kapóra jött, hiszen konkrét asset-lopáson kapták a stúdiót – nem egyszer.
Az tehát biztos, hogy enyhén szólva sem ülhet most a babérjain a Bungie stábja, és jó hír, hogy a legfrissebb szivárgások szerint nem is teszik ezt. Az Insider Gaming szedte össze a jelenleg embargó alatt álló zárt játékteszt legújabb újdonságairól szóló leakeket, melyek kifejezetten meggyőző újdonságokról számolnak be.
A kiszivárgott infók szerint a Bungie elég komolyan átalakította a játék korábbi UI-felületeit, beleértve a fő frakciók menüképernyőit is. A jelenleg futó tesztelés során állítólag már a Marathon mind a hat frakciója játszható, ezek pedig elég komoly vizuális átalakításon estek át – még egy-egy cinematic videó és némi háttérsztori is jár a hat csoportuláshoz.
A legújabb változatban egy új runner (játszható karakter) is helyet kapott, aki az Icon nevet viseli. A besázmolók szerint az Apex Legends Pathfinderére emlékeztet az új hős, akinek egy automatikus lootolásra használható drón lesz a társa. Emellett új helyszínekről is érkeztek hírek. Az egyik helyszínen lángoló szikrák hullanak időnként az égből, ezzel sebzést okozva, de állítólag érkezik legalább egy olyan helyszín is, ami a UESC Marathon fedélzetére hívja a kivonásos lövölde játékosait. Végre egy kötődési pont az eredeti szériához!
Úgy fest tehát, hogy a legújabb tesztelésre váró build újdonságai jó irányba terelik a Bungie szokatlan projektjét, bár mi még akkor sem mernénk komoly összeget tenni arra, hogy elsöprő siker lesz ez a live service próbálkozás. Dátumunk sincs még egyelőre, azt viszont tudjuk, hogy ha egyszer megjelenik a Marathon, akkor elérhető lesz PC-n, PlayStation 5-ön és Xbox Series X/S-en is.
Borítóképek forrása: Bungie