A Resident Evil Requiem úgy kúszott fel a Steam kívánságlistájának élmezőnyébe, mintha csak egy újabb áldozat próbálna elmenekülni a következő mutáns elől – gyorsan, hangtalanul, és mire észbe kaptunk, már ott virított a top 5-ben. A Capcom nem sok konkrétumot árult el a játékról, Leonról pedig még kevesebbet, de ez valahogy egyáltalán nem zavarta a rajongókat: a Requiem miatt akkora a hype, hogy lassan a kívánságlistát is át kell méretezni. Az új rész esetében viszont a trailerek ellenére csak egyre több a kérdés, vajon visszatér-e Leon például, és ha igen, milyen szerepben? Hiába nézték át képkockáról-képkockára az eddigi előzeteseket, nem találtak arra utaló, biztos nyomot, hogy a franchise legkedveltebb karaktere valóban tiszteletét teszi majd. A másik nagy ereje az új felvonásnak az lehet, hogy a fejlesztők elmondása alapján végre visszatér a sorozat gyökereihez, és ismét egy túlélő horrorjátékot kapunk, bár az akció biztos nem hiányzik majd belőle, az új főhősnőnek nem az lesz az elsőszámú feladata, hogy minden útjába kerülő förtelmet kiiktasson. A projektből áradó hangulat egyszerre nosztalgikus és izgalmas, mintha mindenki tudná, hogy valami nagy dolog készül, csak még nem mutatták meg nekünk a kirakós második felét.
A megjelenés 2026 februárjában várható, tehát bőven van idő arra, hogy a Requiem akár még feljebb kapaszkodjon ezen a listán, de talán egyeseknek meglepetés lesz már az is, hogy milyen címek előzik meg a Resident Evil 9-et:
Borítókép: Steam