Továbbra is a sötétben tapogatózunk azon a téren, hogy pontosan hány példányban kelt el a Fallout 4. A Bethesda eddig csak annyit közölt, hogy a boltokba 12 millió kópiát szállítottak ki (ez nagyjából 750 millió dollárnak felel meg), minden más adat harmadik féltől származik, és becslésnek tekinthető. 

A Steam Spy szerint Steamen 1,2 millió másolat fogyott, a SuperData pedig ez most kiegészítette azzal, hogy a megjelenés első három napjának digitális eladásai 1,87 millióra tehetőek. Ebből 1,2 millió PC-n történt, míg a többi Xbox One és PS4 konzolon, ismeretlen arányban.

A 1,87 millió eladott játék bevételben kifejezve 100 millió dollár körül van. A SuperData elemzője, Joost van Dreunen ezt sikernek nevezte, a PC-s játékosok ugyanis bizonyították, hogy nem csak nagy leárazásokkor vásárolnak, hanem bizonyos címekért képesek teljes árat adni. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!