• Taron Egerton elmondása szerint tárgyalásokat folytat Farkas szerepéről
  • Elmondása alapján Kevin Feige Marvel vezér is jelen volt a megbeszéléseken
  • Hivatalos bejelentés egyelőre nem érkezett

Noha az X-Men széria parkolópályára került az utóbbi években, Xavier professzor közelmúltbéli jelenése felcsigázta a közönséget, és ez valószínűleg hasonlóképp lenne Hugh Jackman visszatérésekor is. A Marvel azonban sajtóértesülések szerint új Farkast keres. Kiszemeltjük a Rocketman és a Kingsman filmek főszereplője, Taron Egerton. Utóbbi a The New York Times-nak adott interjújában erősítette meg, hogy tárgyalásokat folytat a stúdióval.

„Izgatott lennék, de tartanék is a dologtól. Annyira Hugh-hoz kötődik ez a szerep, hogy kíváncsi volnék, mennyire nehéz másnak eljátszani” – nyilatkozta Egerton abban a reményben, hogy megkapja a lehetőséget. Elmondása szerint a megbeszéléseken Kevin Feige Marvel vezér is jelen volt. Hivatalos bejelentés egyelőre nem született, a Moziverzum jövőjével kapcsolatban pedig erőteljesen titkolóznak a tengerentúlon.

taron-egerton-1.jpg
(Taron Egerton. A kép forrása: Wide Screen)

Farkas (2013)

A Hugh Jackmannel készült 2013-as Farkas előzetese:

A NEGYEDIK FÁZIS FILMJEI

Az univerzumon kívül készült a Venom 2 és a Morbius.