• Brie Larson fotót tett közzé a The Marvels forgatásáról
  • Körülbelül egy év múlva debütálhat moziban a film
  • Az első részről írt kritikánkat itt olvashatjátok

Brie Larson olyan lassan kultikussá érő filmekben fordult meg, mint például az Átmeneti állomás vagy a Don Jon, széleskörű ismertséget azonban Marvel Kapitány karaktere hozott neki. Carol Danvers azóta tiszteletét tette a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű Legendájában is, hamarosan pedig második saját filmje is mozikba kerül. Larson közösségi oldalán tett bejegyzése szerint körülbelül egy év múlva debütál a The Marvels címre keresztelt opusz, aminek forgatása már tavaly lezárult. (A színésznő egyébként korábban a szerep kívánta edzésmunkájával dicsekedett.)

Sajnos még a történet váza sem ismert, címe alapján viszont feltételezhetjük, hogy több fontos karakter is felbukkan majd a vásznon. Carol Danvers mellett szerepel a produkcióban a saját sorozattal büszkéledő Ms. Marvel és a WandaVízióban megismert Monica Rambeau is, akiket Iman Vellani és Teyonah Parris alakítanak, illetve Nick Fury szerepében visszatér a stábba Samuel L. Jackson. Bizakodásra adhat okot, hogy az általunk is méltatott Kampókéz rendezője, Nia DaCosta irányítja a munkálatokat.

mv5bn2i0zjrknwetzwyzyi00nzk1lwiyotqtnjhjzjfmymi5otq3xkeyxkfqcgdeqxvyodc0oteynduv1.jpg
(A kép forrása: IMDB)