Ha valaki játszott PC-n a kilencvenes években, az tudhatja, hogy a repülőszimulátorok félelmetesen nagy elismerésnek örvendtek. Bár akkortájt a játékosok (mai szemmel) kezdetleges 3D-s grafikát kaptak, a repülés öröme, a szimuláció valóságot jól közelítő komplexitása, és az elérhetetlen vasmadarak bensőséges megismerésének lehetősége sokakat a műfaj keblére csábított. Emlékszem, gyerekként ezekben a programokban szinte csak az instant akcióküldetéseket tudtam abszolválni (erről még később beszélünk), mégis lenyűgöztek a pixeldús pilótafülkéből indított missziók. Ugyanígy voltam a helikopterjátékokkal. Mondok néhány címet: LHX, Gunship, Commanche, Apache és HIND! Az emlékek pedig csak úgy záporoznak – mindegyik vonatkozó programhoz fel tudok idézni valami érdekes sztorit, magazinélményt vagy pusztán egy szép emlékképet. A téma mostanában azonban kevésbé van terítéken. Néhány indie próbálkozáson felül a populárisabb játékok mezsgyéjén csak az Ace Combat: Assault Horizonból, meg valamelyik Battlefield-epizódból rémlik némi helis hentelés. Hiába, változnak az idők, ma már nyilván nem akkora flash egy katonai szimulációval előrukkolni…

Szerencsétlen HIND (hivatalos nevén: Ми-24) is utoljára 1996-ban volt főszerepben, akkor a Digital Integration alkotott egy masszív játékot a téma köré. Mai szemmel eléggé rút már szegényke, a goraud shaded poligonok (Imádom a kilencvenes éveket!) ma már kifejezetten rusnyák, de saját korában ez volt az egyik csúcs. Fokozta a játék értékét, hogy a készítők Apache Longbow címen készült korábbi címével multi-keresztkompatibilitást hoztak össze, ami vastagon megelőzte a korát. Csak enyhe rotorzaj és néhány niche cím mellett jutunk el korunkig, amikor a 3Division gárdája próbálja meg felkeverni az állóvizet, a HIND pedig ismét főszerepet kap. A cél azonban nem egy brutális, minden fizikai hatásra odafigyelő virtuális modell megalkotása, hanem sokkal inkább egy átmenet az arcade és a szimuláció között, ahol kisebb-nagyobb feladatokra leszünk csábítva, természetesen a HIND botkormányát szorongatva.

Gyors akció

Ahogy a játék címe is mutatja, az Air Missions: HIND nem próbál nagy feneket kerítő sztorit szolgáltatni a játék mögé, inkább klasszikus akció-missziókkal, tipikus helikopteres katonai feladatokkal bízza meg a játékost. Elsőre kicsit furcsa volt az a hozzáállás, hogy a programhoz csatolt kampány sem feltétlenül egy átfogó történetet mesél el (pláne, hogy volt egy Ace Combatunk is ebben a hónapban), de ha ezt félretesszük, akkor helyén kezelhetjük a felállást. Az Air Missions küldetései négy helyszínen játszódnak, és a tipikus, rombolós feladatoktól kezdve, a módszeres bázis-szalámizáson át a mentőakciókat is beleértve próbálja meg a játékosnak bemutatni, hogy milyen misszióknál szokták bevetni a masinát. A kampány nem tartalmaz pár óránál több elfoglaltságot, de vannak extra, úgymond „instant action” küldetések is, ahol fokozott kihívással és trükkös akciókkal találkozhatunk. Ha ez sem lenne elég, a játékhoz egy küldetésszerkesztőt is mellékeltek, amely meglepően jól kezelhető (lehet, csak a 3D CAD-jártasság mondatja velem), és a program Steam Workshop oldalán is találhatunk mindenféle érdekes küldetést, melyeket nyilván a játék mögött álló közösség követett el.


Egy repülős játék esetében kulcskérdés a kezelés bonyolultsága. Ahogy említettem, a HIND inkább egyfajta keverék, de azért nem veszített a szimulátoros gyökerekből. Ezalatt azt kell érteni, hogy a kihívás részét képezi az is, hogy figyeljünk a heli irányítására. PC platformon alapvetően az egér és a billentyűzet kombinációját tudom javasolni a magától értetődő vezérléshez, de mivel konzolokra is megjelent a játék, ezért adott esetben a jól bevált Xbox irányítóval is lehet próbálkozni. (Egy repülős-helikopteres játéknál pláne nem szégyen a gamepadhez nyúlni.) Ha mégis gondotok akadna a játék kihívásával vagy a beletanulással, akkor ott van a tréningküldetés, amit érdemes lehet mind a három irányítási konfigurációval (kezdő, kazuár, pilóta) is megcsinálni. Ha még mindig gondban vagyunk, akkor próbálkozzunk a különböző misszió-finomhangolási lehetőségekkel. Bátran vegyük le az ütközéseket, engedjük el a friendly fire (azaz a barátságos egységek lelövésének) lehetőségét, és próbáljuk testre szabni az élményt. Szerencsére a 3Division fejlesztői ilyen szempontból sem zárták le a játék burkát. Végül pedig nem marad más, mint a fokozatos tanulás. Elvégre egy helikoptert sem két perc alatt tanul meg az ember vezetni.

Rozsdás rotorján a nap’

Az első indítás után magam is meglepődtem az Air Missions prezentációján, lévén a játék nagyon pofásan néz ki. Ilyen szempontból nagyon kitettek magukért a 3Division szlovák munkatársai. A terep és a fodrozódó vízfelszín látványos, a fűszálak és a hasonló apróságok csak fokozzák a nívót. Persze, ha bármihez is közel repülsz, akkor előjön a repülős játékok örök rákfenéje: jelesül minden elem egyszerűnek tűnik. Szerencsére többet leszünk levegőben, mint a föld feletti zónában. Érdekes, hogy számomra egy rövid utánajárással sem derült ki egyértelműen, hogy milyen alapokkal rendelkező házi engine fut a játék alatt, de az biztos, hogy a skálázhatósággal nincs para. A legjobban a felszín tesszelációja és az árnyékok minőségi beállítása fogja amúgy a játék alatt pörgő vasat. Éppen ezért, ha magasabb frame értékeket szeretnél, akkor ezeket érdemes visszább fogni, a látvány összképe vajmi keveset fog majd változni. A többi csúszka közepes-magas beállításai mellett is bátran elkaristolhatunk egy 5-6 éves vason, vagy egy dedikált GPU-val bíró notin.

Beszéljünk egy kicsit a gyengébben szereplő elemekről, vagy úgymond a vágyálom-listáról is. Jó lenne egy minitérkép a játékba, mert a radar önmagában nem mindig elegendő a terep átlátásához. A küldetések egyszerűsége is inkább az arcade-es vonalat erősíti, ehhez képest azonban vannak olyan checkpoint-beállítások, amelyek meg tudják tréfálni az egyszeri bénázó pilótát némi feleslegesnek tűnő reptetéssel. Persze ez még a jelen számban bemutatott Ace Combatra is igaz, szóval nevezzük ezt is a műfaj sajátosságának. Mindamellett egy olyan fő eleme van a prezentációnak, amiért ölni tudnék: a midiből felpimpelt torzított gitárok MINDEN körülmény között borzasztóan szólnak. (Engem ilyesmivel a világból ki lehet kergetni.) Inkább maradtak volna a fejlesztők valami ropogós chipzenénél, vagy tudomisén, mintsem a gitáros részeket erőltessék a nyilvánvalóan digitálisan meghangszerelt zenei háttérhez. Bár a HIND tartalmaz multiplayer lehetőséget, sajnos a szerverek eléggé kiürültek. Talán most, hogy a Guru vásárlóközönsége rátalál a játékra, lesz egy kis élet az online csatatereken.

Összefoglalva: egy egyszerű, látványos, durrbele helikopteres játékkal lett gazdagabb ebben a hónapban a kedves olvasó. Az Air Missions: HIND nem tör a nagyöreg szimulátorok babérjaira, nem is akar új Ace Combattá válni, de néhány órára kellemes szórakozást biztosít azoknak, akik szeretnék kipróbálni, milyen is a hadviselés egy ilyen repülő tank fülkéjének belsejéből.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

KÓDBEVÁLTÁS

A tartalomjegyzéknél lévő matricán található matricára nyomtatott kódsorokat nem a Steamen kell felhasználni, hanem a PC Guru Online kódbeváltó oldalán. Ehhez mindössze egy ingyenes regisztrációra van szükség, majd a belépést követően el kell navigálni a kódbeváltás oldalra, ott be kell ütni matricán található kódot, az eredmény pedig egy Steam-kód lesz, amit már beválthattok a Valve áruházában.

A matricán található kódot csak egyszer lehet felhasználni, de összesen tízszer lehet megpróbálni a beváltást, így ha elgépelsz egy karaktert, akkor sem kell félned, nem fog eltűnni a teljes játékod. Ha mind a tíz alkalommal hibás kódot adsz meg, a rendszer 24 órára letiltja a kódbeváltás funkciót, úgyhogy csakóvatosan! Ha problémát okozna a kódbeváltás, olvasd el a Kódbeváltás tudástárunkat a PC Guru Online-on!

1901-dupla.jpg

 A FEBRUÁRI PC GURU FEBRUÁR 7-TŐL KAPHATÓ
AZ ÚJSÁGOSOKNÁL ÉS A HIPERMARKETEKBEN.