Az előző konzolgeneráció egyik érdekes trilógiájaként maradt köztudatban a Lost Planet, amely a Capcom távolkeleti irodáiból indult útnak. A sorozat első része az akkor még újszerűnek számító Xbox 360-on dobbantott, és hihetetlenül látványos grafikát, méretes bogarakat, hatalmas hómezőket és klasszikus anime-scifi toposzokat idézett a képernyőkre. PC-n DX10-es erődemonstrációt is tudott a kicsike, de a konzolos gyökerek egészen a 16-bites korszak játékmenetéig nyúltak vissza, ezt pedig inkább a tévé előtt játszó gamerek értékelték. A második részre kicsit félretették a japáni történetmesélést, emellett előtérbe került a multiplayer, ennek megfelelően a havas bolygót is elhagytuk. Bár a játékmenet nem lett jelentősen jobb, de a környezet változatossága és az emlékezetes bossok miatt sokan visszatértek koopozni és közben bogarakat hentelni. Aztán jött a harmadik rész, ami szinte mindent félretett, ami miatt a Lost Planet az volt, ami. Az immár nyugatra delegált fejlesztés a Sparknál landolt, a korábban az átlag alatti megjelenéseket (Legendary, Turning Point) fejlesztő stúdiónál pedig sokkal populárisabbra hangolták a Lost Planet eredeti mechanikáit. Előtérbe került a narráció, az MT Framework (amúgy zseniális) motorját leváltotta az Unreal 3 rendszere, a fékevesztett (és sokszor élet-halál hajszára hasonlító) japán akciójáték stílust felváltotta a konvencionális TPS/mechás aprítás. Egy tényt megállapíthatunk: a Souls-játékokra is jellemző japán eleganciát végérvényesen elhagyta a hármas számú folytatás. Ugyanakkor behozott egy csomó olyan dolgot az összképbe, ami a mai napig univerzálisan népszerű. Adott esetben pedig kicsit meg is előzte a korát, például komótos, de az átlagtól mélyebb történetmesélésével.
Dráma a pilótafülkében
Kapóra is jött, hogy kedves főszerkesztőnk felkért a Lost Planet 3 ajánlójának megírására, mert a most következő gondolat már régóta kavargott a fejemben. Annak idején elég sokan fikkantották a játékot a lassú tempójáért és az akciójátékban feleslegesnek tűnő drámai dialógusaiért. Ez nyilván nem csoda, az első két rész rajongói nyilván teljesen mást kaptak, mint amit addig Lost Planet néven szerettek. Pedig a Lost Planet 3 a maga nemében igen érdekes dologgal próbálkozott: a narratívát és szereplőinek jellemfejlődését, motivációit próbálta erősen összefogni a méregerős atmoszférával rendelkező, olykor lassúnak és kicsit monotonnak tűnő akciózással. Hogy mit is jelent ez? A Lost Planet harmadik epizódjában gyakran bandukolunk magányosan, a rádiónk, feleségünktől érkező üzenetek, vagy a bázissal kapocslatban álló kommunikátorunk társaságában. A fagyos E.D.N. III bolygó egyik pontjából a másikba eljutni néha hosszú percekig tart, de közben az elhangzó dialógusoknak, a monológoknak, vagy olykor a csendnek is szerepe van. Bizony, a Lost Planet 3 még a narratív sétaszimulátorok közkeletű sikere előtt érkezett, és nem is olyan régen tűnt fel számomra a párhuzam. Reméljük az utóbbi időben ti is elfogadtátok vagy esetleg meg is kedveltétek ezt a műfajt, mert bizony a Lost Planet 3 olykor tényleg feláldozza a pörgést, a „hűha” pillanatokat hozó felderítést, a korábban ismerte TH-EN erőforrás-menedzsmentet vagy épp a horrorisztikus jeleneteket a sztori és a hangulatépítés oltárán.
Bár a korábbi részek forgatókönyve sem volt rossz (főleg az első részét kedveltem), az LP3 egész más mesét mond el. Kvázi az első epizód előzményeként fogható fel a történet, ahol egy jó pénzért extrémebb melókat is bevállaló családfő szerepét kell magunkra ölteni. A jégbolygó nem véletlenül került az emberiség céltáblájára. Bár a fagyos barlangok telis-teli vannak Akridokkal (ők a bolygó ellenséges lényei), a lények vénájában és a bolygó barlangrendszerében egy olyan energia csörgedezik, ami megoldhatná az emberiség nyersanyagproblémáit. Ebbe csöppen bele hősünk, akinek családos emberként egyáltalán nem lesz könnyű dolga, ráadásul hamar kiderül, hogy a bolygón lévő emberek sem egy irányba húznak… Nem szeretnénk spoilerezni, de annyit elárulunk, hogy az első epizód végén lévő pozitív kicsengéshez a Lost Planet 3 áldozataira és hőseire is szükség volt…
Jeges estek az E.D.N. III-on
Természetesen Jim Peyton nevű főszereplőnknek nem csak szervízfeladatokat kell megoldani a munkagépként használt mechákban (lesz ilyen feladat is bőven), hanem a harcokhoz és a túléléshez is meg kell találni a megfelelő lelkierőt. Ilyenkor a szokásos TPS mechanikát fogjuk viszontlátni, mégpedig a már emlegetett Akridokkal szemben. Vagy a rigből fogjuk taposni, csapdosni és bögyön fúrni a kisebb-nagyobb rovarokat. Az Akridokat úgy képzeljétek el, mintha a Tremors-sorozat szörnyeit a Stranger Things Demo-lényeivel, az alienekkel és mondjuk a Csillagközi invázió arachnidjaival kevernénk össze. Van belőlük kutyaszerű jószág, pókszerű-virágpofájú randaság, ganajtúró-görgeteg, és a szokásos benga melák is – egy a közös bennük, hogy a T-energiától izzó gyenge pontjaikat érdemes gyorsan bedarálni. A fegyverjáték teljesen hasonló a stílustársak megoldásaihoz, a mecha-harcok pedig ügyességünktől, és a QTE jellegű időzítésektől függően lesznek szórakoztató, esetleg olykor kimondottan melós küzdelmek.
Bizony, a kifejezés olykor a játékmenetre is ráteszi a pecsétjét. A kritikák egy része jól fogja meg a feladatok, tevékenységek és felderítős részek munkaszerű-monotonitását, de a cikkírót a hangulat és az egyediség mindig átrángatta a kritikusabb pillanatokon. Arról nem is beszélve, hogy adott pillanatokban a játék erőteljesen emlékezteti az embert a Dead Space bizonyos szakaszaira, máskor pedig csak szimplán azon fogunk csodálkozni, hogy milyen fantáziadús tájakon vezet az utunk, miközben a rig rádiójából kellemes country-rock pattog.
Holdfény a jégen
A tájak mindenképp a Lost Planet 3 legjobb összetevőit jelentik – a földöntúli vidékek, hegyek, völgyek, szikrázó jégmezők, sötét vájatok, nyálkától csöpögő üregek és csillogó kristálykamrák szinte egy elveszett Lovecraft novella vészjósló és egyszerre ijesztően is gyönyörű természeti képeire emlékeztetik a játékost. A karaktermodellek, az időjárási effektusok és fényhatások is jól tarták magukat, annak ellenére, hogy egy DX9-es játékról van szó. A Spark ügyesen kihozta az Unreal 3 motorból, amit csak lehetett, a vizualitás színvonalát csak néha tudja megtörni néhány ügyetlenebb animáció vagy bug, amikkel most, az évek után újra elővett kódban talán ritkábban találkoztunk, mint annak idején. Viszont a mai napig ajánlott a gamepad használata, még a szokásosnál darabosabb célzásrásegítés ellenére is.
Nem tökéletes játék a Lost Planet 3, de érződik rajta a szív és a lélek, valamint a tény, hogy a Spark valami mást szeretett volna letenni az asztalra, mint amit a korszak játékaiból, vagy az előzményekből következtetni lehetett. Talán most, ennyi év után le lehet venni az előzmények emlék-szilánkjaiból összerakott szemüveget, és így jobban előjönnek azok az értékek, amiért annak idején Böjtivel vállt-vállnak vetve védtük a játékot a különböző fórumokon. Amúgy most kezdem csak megérteni, hogy Böjtös Uram miért is rajong annyira ezért a címért… A főszereplő Jim ugyanis nem csak Nicholas Cage-re, de rá is kísértetiesen hasonlít…
Kódbeváltás
A tartalomjegyzéknél lévő matricán található matricára nyomtatott kódsorokat nem a Steamen kell felhasználni, hanem a PC Guru Online kódbeváltó oldalán. Ehhez mindössze egy ingyenes regisztrációra van szükség, majd a belépést követően el kell navigálni a kódbeváltás oldalra, ott be kell ütni matricán található kódot, az eredmény pedig egy Steam-kód lesz, amit már beválthattok a Valve áruházában.
A matricán található kódot csak egyszer lehet felhasználni, de összesen tízszer lehet megpróbálni a beváltást, így ha elgépelsz egy karaktert, akkor sem kell félned, nem fog eltűnni a teljes játékod. Ha mind a tíz alkalommal hibás kódot adsz meg, a rendszer 24 órára letiltja a kódbeváltás funkciót, úgyhogy csakóvatosan! Ha problémát okozna a kódbeváltás, olvasd el a Kódbeváltás tudástárunkat a PC Guru Online-on!
A DECEMBERI PC GURU DECEMBER 6-TÓL KAPHATÓ
AZ ÚJSÁGOSOKNÁL ÉS A HIPERMARKETEKBEN.
