A Godzilla x Kong: Az Új Birodalom két nagy meglepetést is szerzett nekem: az első, hogy a címszereplők már egymásnak feszültek egy korábbi filmben, amit ráadásul láttam is, de az agyam valamiért teljesen kitörölt. A második, hogy vannak még 3D-s filmek, amiknek a létjogosultságát továbbra is vitatom. Viszont jó hír azoknak, akik esetleg hozzám hasonlóan amnéziában szenvednek, hogy Az Új Birodalom az előd ismerete nélkül, önmagában is befogadható, és élvezhető alkotás lett. Spoilermentes kritikánkból kiderül, mennyire!

godzilla-x-kong-az-uj-birodalom-kritika-pc-guru-01.jpg

Nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy a történet nem sokkal játszódhat az előző rész után: Kong a Belső/Üreges Földben tengeti hétköznapjait, miközben próbál túlélni a nem éppen barátságos környezetben. Ehhez már olyan trükköket is bevet, mint pl. a csapdaállítás, szóval kezd egész otthonossá válni a dolog, mindaddig, amíg egyszer csak be nem üt a ménkű: megfájdul a foga! Na de mit tehet ebben az esetben Kong…?

Mindeközben a felszínen egy furcsa, nem hang, nem is szeizmikus hullám kezdi piszkálni a tudósok csőrét, akik közül az előző részből már ismerős lehet (annak aki emlékszik) Ilene Andrews (Rebecca Hall), és örökbefogadott Belső/Üreges Földből jött lánya, aki jelelni tud Konggal. Előbbi műszerekkel, utóbbi pedig a fejében érzékeli ezt a furcsa nem-hanghullámot, ami még Godzillát is felkelti, aki megindul, hogy minél több energiát szívjon magába.

godzilla-x-kong-az-uj-birodalom-kritika-pc-guru-02.jpg

Egyszer csak nyílik a felszínt és a Belső/Üreges Földet összekötő csillagkapu, és előbukkan Kong, akinek már tényleg nagyon fáj a foga, úgyhogy nincs mit tenni: ki kell húzni. És még ezt is tovább fokozzák: nemcsak kihúzzák, hanem pótolják is neki! Miután túlesünk a szájsebészeti beavatkozáson, Kong fejest ugrik a csillagkapuba, de mennek vele az emberek is, hogy kiderítsék, mi ez a fránya nem-hanghullám, és rájöjjenek, Godzilla miért kezdte el kibikkantani magát.

A történetről ennyit, és ne többet, legyen elég annyi, hogy a film közepére/végére sem lesz acélosabb, de ez talán nem is akkora baj: egy Godzilla-Kong filmre általában nem azért ülünk be, hogy mélyenszántó gondolatokat kapjunk, hanem azért, hogy óriásszörny csihipuhiban gyönyörködhessünk. Na kérem, ebből itt sem lesz hiány: nemcsak a két címszereplő csap újra össze egymással, hanem további rémségek is megjelennek, a végére pedig mindenki megtalálja a maga súlycsoportját, hogy aztán vérre menő küzdelmet folytassanak a bajnoki címért.

godzilla-x-kong-az-uj-birodalom-kritika-pc-guru-03.jpg

És ez az igazi erőssége Az Új Birodalomnak, a látvány, amiért a műfaj kedvelőinek mindenképp érdemes beülni a moziba. A CGI is remek, a belső/üreges Föld is pont olyan, amilyennek lennie kell, az új ellenfelek is jól néznek ki, a hangeffektek pedig csodálatosak. Szerencsére élőben még nem láttam/hallottam kaidzsúkat harcolni, de valahogy így tudom elképzelni az egészet. És mi a helyzet a színészekkel?

Mert hogy azok is vannak: a már említett Rebecca Hall „remekül” alakítja az aggódó tudósasszonyt és anyát, szintén „hihető” a szerepben az örökbefogadott lányát játszó Kaylee Hottle is. És ne felejtsük el Brian Tyree Henry-t sem, mint visszatérőt, aki ismét hozza a „vicces” színesbőrű karaktert. Ehhez a hármashoz csatlakozik új szereplőként Dan Stevens, akiről végig azt hittem, hogy Philippe Lacheau, a modern francia gagyi vígjátékok koronázatlan királya, de utólag kiderült, hogy nem ő az. Megzavart a hasonló ábrázatuk, meg maga a karakter is, akit ilyen humoros csávónak szántak - maradjunk annyiban, hogy nem mindig volt vicces, talán ő lógott ki a legjobban a többi szereplő közül.

Mindezeket leszámítva a Godzilla x Kong: Az Új Birodalom egy tökéletes popcorn mozi, mindenkinek ajánljuk, aki bírja Godzillát és/vagy Kongot, mert csatajelenetből és szörnybunyóból most sem lesz hiány. A 3D-nek továbbra sincs értelme (esetleg IMAX-ben megérhet egy misét), de 2D-ben szinkronnal tökéletes péntek/szombat esti program. Kellemes szórakozást!

Ugyanitt: valaki tudja, hogy a Godzilla Minus One-t hol lehet már megnézni??? 

Képek forrása: IMDB