Bár sokan Jason Blumra mondják, hogy jelenleg ő a horror-fenegyerek Hollywoodban, én pont nála érzem sokszor azt, hogy csak haknizik, olyan ötleteket is támogat, sőt minden módon hype-ol, amiknek igazából nincs létjogosultságuk, de meglehetősen aktív producerként, a nagy számok törvénye alapján ritkábban, egy-egy jobb horrorfilm esetében belenyúl a tutiba. És bár való igaz, hogy ez James Wannál is előfordul, nála talán ritkábban nyúltam bele könyékig olyan matériába, amelyben semmiképpen sem akartam turkálni. Szóval inkább miatta érdekelt a M3GAN, mintsem Blum vagy éppen a kezdőnek számító rendező okán. És azért, mert az új, modern Gyerekjátékot követően nem voltam benne biztos, hogy van még létjogosultsága a mesterséges intelligencia által irányított, gyilkos babás sztorinak. Elvégre már az első trailernél is nyilvánvaló volt, hogy M3GAN Chucky eltitkolt ikertestvére. De tényleg ilyen nyilvánvaló a helyzet?

poszter.jpg

(A kép forrása: Port)

Családi dráma

Cady (Violet McGraw) autóbalesetet szenved, melyben szülei meghalnak, így végül édesanyja testvérénél, Gemmánál (Allison Williams  Tűnj el!) köt ki, aki innentől mint hivatalos gyámja, a gondját viseli. A gond az, hogy a nő a munkájának él, így inkább a vállalat termékeinek fejlesztése a célja, nem a minőségi együtt töltött idő a gyerekkel. Azonban, hogy a kellemest összekösse a hasznossal, végül arra a mesterséges intelligenciára bízza Cady-t, amelyen éppen dolgozik, hogy a cég úttörőként egy forradalmi eszközt dobhasson a piacra: M3GAN a megtestesült álom, hiszen intelligens, fejlődik, foglalkozik a gyermekek kérdéseivel és kéréseivel, sőt felügyeli mindennapjaikat, vagy legalábbis azért mindent megtesz, akivel össze lett párosítva, ezzel kijelölve az illetőt felhasználójának. De mi van, ha egy gép túl intelligens és/vagy meghibásodik?  

Merthogy Gemma főalkotása tényleg rendkívül intelligens, és messze túlmutat azon, amit a gyerekjátékokra szakosodott vállalat korábban fel tudott mutatni. Odafigyel Cady minden egyes érzelmi megnyilvánulására és állapotára, megvédi a lányt minden negatív hatástól és a többi. De pont itt van a hiba. Hiszen mikor egy kutya vagy egy másik gyerek bántja védencét, úgy tűnik, egyáltalán nem érdekli a bántalmazó testi épsége, egyáltalán nem félti az illető életét. Sőt, egyre inkább Gemma és Cady közé áll, bármiféle konfliktus alakul ki, alkotója pedig csak másodlagos szerepet tölt be számára. Így éleződik egyre inkább a helyzet és nő a szakadék, miközben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy valami nem stimmel a robot lánnyal.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Szia! M3gan vagyok, akarsz velem játszani?

Bár mindez így lerövidítve eléggé tipikus és klisésen hat, ami igazán meglepő, az az, hogy a film nagyobb része mennyire intelligens és gördülékenyen épül fel, számos érdekes párbeszéddel. Ezúttal sem a cselekmény, sem a legtöbb dialógus nem olyan, mintha 6 éves kölykök írták volna, egymás hátát lapogatva, némi Donald- és Mickey-mámorban fürödve, és bár vannak tipikus túlzások, illetve itt is megjelenik a kötelező, idióta stílusú nyomozó, szerintem a mozi egész szépen építkezik, nagyjából a háromnegyedéig. Akkor jön egy nagy pillanat, amikor a zene is azt sejtetné, hogy nagy és menő dolgok vannak kialakulóban, de végül csak a sablonos végelszámolás és finálé érkezik.

Alapvetően tehát a film nagyobb része kellemes meglepetés. A színészek hoznak egy átlag jó szintet, M3GAN is remekel, a zene nem idézhető fel, de a megfelelő helyeken pont hatásos, néha pedig kimondottan szép képeket és megoldásokat kapunk a jól megírt szövegek mellé. Semmi kiemelkedő, de B kategóriás mivoltához képest (mert ugye senki nem gondolta, hogy ez bármi más lehet – maximum ZS) igényesen megírt és elkészített horrorról van szó, amibe némi paródia és musical is szorult. Bár van olyan szál, aminek jelenléte nem különösebben indokolt, maximum a folytatásnak ágyazhat meg (ipari kémkedés), ráadásul a folytatás eleve kicsit okát vesztett, hiszen a prototípus esélyesen sérüléstől bolondult meg, Gerard Johnstone mozija még ezek és a klisés befejezés ellenére is megér egy megtekintést a nagyvásznon. Az évnek mindenesetre jó indítása, ha ennél rosszabb horrorfilmet idén nem kapunk, már jól jártunk, ráadásul a 2019-es Gyerekjáték mellett is megvan a helye a polcon, még akkor is, ha Chucky nagy visszatérése egy fokkal talán jobban tetszett. Legalábbis nekem. De lehet, mások M3GAN-ra teszik majd a voksukat, és bizony ők örülhetnek a legjobban, hiszen a visszatérés már csak idő és fantázia kérdése, a szándék mindenképpen megvan. 

M3GAN

  • Rendező: Gerard Johnstone
  • Játékidő: 102 perc
  • Hazai bemutató dátuma: 2023. január 12.
  • Forgalmazó: UIP Duna Film