• Az Assassin’s Creed Valhallában főhősünk egy Eivor nevű viking lesz
  • Aki bejárhatja Skandináviát, Norvégiát és Britanniát
  • Ezen túl pedig saját falut is alapítanunk kell majd

A tegnapi hosszas felvezetés után ma befutott az Assassin’s Creed Valhalla első hivatalos trailere. Azonban nem csak egy igen látványos előzetest kaptunk a franciáktól, hanem fény derült a játék néhány igen fontos részletére is. Kiderült például, hogy főhősünk neve Eivor lesz,a nemét pedig az Odysseyhez hasonlóan most is mi dönthetjük majd el a játék elején.

faluepito-bekes-kisiparos-01.jpg

Ami pedig a kampányt illeti, az Assassin’s Creed Valhallában Skandinávia, Norvégia és Britannia egyes részeit járhatjuk majd be és prédálhatjuk fel (összesen három nagyobbb várost kapunk), miközben nagy hangsúly helyeződik majd saját falunk kiépítésére és szépítgetésére is. Ezen túl lehetőségünk lesz testreszabni karakterünk felszerelését, tetoválásait és szakállát is, míg sasmadár helyett ezúttal Odin egyik varja kísér majd minket utunkon.

A harc terén sem lesz okunk panaszra: a készítők brutális akciót ígérnek, ráadásul a fegyverekből lehetőségünk lesz egyszerre kettőt is forgatni, így semmi akadálya, hogy úgy érkezzünk meg a harcmezőre, mint a fenti képen látható úriember.