• Szeptember 17-én, azaz holnap ray tracing és DLSS 2.0 támogatást kap a Fortnite
  • Ezzel javulni fog a játék sebessége
  • Ezenkívül a fényvisszaverődések és az árnyékok is pofásabbak lesznek

Az Nvidia és az Epic még közvetlen az RTX 30-as kártyák leleplezése előtt árulták el, hogy ray tracing és DLSS 2.0 támogatást kap majd a Fortnite, most pedig az is kiderült, hogy erre mikor kerül sor: holnap. A bejelentés kapcsán persze adja magát a kérdés, hogy egy ilyen visszafogottabb grafikájú játéknak miért van szüksége ilyen frissítésre, az Nvidia pedig készségesen meg is magyarázta ezt a nemrég kiadott közleményében, melyben leírják, mi változik a Fortnite-ban a holnapi frissítéssel.

Az első, és kompetitív játékok szempontjából legfontosabb változás a megugró fps szám, amit a DLSS megjelenésének köszönhetünk majd, míg a ray tracing a grafikán javít egy keveset. Egyrészt szebbek lesznek a tükröződő felületek, mint például a víz, másrészt pedig az árnyékok is reálisabbak lesznek, és a nap állásának megfelelően változnak majd, továbbá a szűrt vagy tört fény is alaposan megszépül a holnapi frissítésnek hála.

6f4f36dea74d8300049f0bdb73e2fbe089903778.jpg