• A Gamescom 2018-on is ott lesz a Cyberpunk 2077
  • Amit az E3 2018-on láttunk, az a játék motorjával készült

A Kotakunak adott interjújában Marcin Iwinski megerősítette, hogy a Cyberpunk 2077 ott lesz a Gamescom 2018-on is. Emellett megtudtuk azt is, hogy a játék a stúdió saját készítésű motorjának tovább fejlesztett változatán a REDengine 4-en fut, és mindaz, amit az újságírók láthattak az E3 2018-on, nem egy kozmetikázott bemutató volt, így fog kinézni a játék. Na persze kérdés, hogy milyen vas kell alá…

„A demo, nem egy demo-demo olyan értelemben, hogy egy mesterségesen létrehozott tartalom csak a show céljából. Ez valójában a játék egyik build-je, szóval melepő, de semmit sem hamisítottunk rajta. Elég sok, nem általunk indított beszélgetés történt, annak kapcsán, hogy néhányan kiszúrták, hogy ez vagy az nem tűnik előre rendereltnek. Éppen ezért boldogok és nagyin büszkék vagyunk, hogy a játék egyik verziójával értük el ezt.” – mondta le Iwinski, majd hozzátette – „úgy hiszem van még egy Gamescom, szóval megmutatjuk ismét. Nem mondhatom meg, hogy valami mást láthattok majd, de nem lesz ugyanaz, megéri majd a látogatást. Persze senki se számítson egy teljesen másik demóra, de talán más szögből mutatjuk meg”

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!