Mondhatni, megtört a jég. Míg a bejelentése óta alig-alig hallottunk a CD Projekt RED következő nagy dobásáról, a sci-fi köntösbe bújtatott Cyberpunk 2077-ről, az idei E3-on és a Gamescomon zárt ajtók mögött néhány szerencsés láthatta a játékot mozgás közben, és ami még jobb, nem sokkal ezután mi, a nagyérdemű is megnézhettünk egy 48 perces játékmenet-videót a játék jelenlegi, 2018-as változatából.

Mivel ennek köszönhetően rengeteg új információ látott napvilágot, úgy döntöttük, felfrissítjük korábbi cikkünket a Cyberpunk 2077-ről, hogy egy helyen találhassatok meg mindent, amit jelenleg tudni lehet a játékprogramról.

A világ

A Cyberpunk 2077 egy (töltőképernyők nélküli) nyílt világú RPG a CD Projekt RED-től, aminek a Witcher-trilógiát is köszönhetjük. Akárcsak Geralt kalandja, ez sem egy önálló, a fejlesztők által kitalált világra építkezik, hanem a Mike Pondsmith által írt Cyberpunk 2020 című táblajátékra, amit a R. Talsorian Games adott ki 1990-ben, az 1988-as Cyberpunk 2013 utódjaként.

A játék egy fiktív kaliforniai városban, Night City-ben játszódik, értelemszerűen 2077-ben. A megavállalatok irányítják az élet minden aspektusát a hatalmas felhőkarcolók legfelső szintjein, míg lent, az utcák szintjén a kábítószerekkel seftelő bandák, a technológiai szörnyszülöttek és a tudatmódosító szerek és technikák uralják.

Night City-ben a dekadencia, a szex és a popkultúra keveredik az erőszakos bűnözéssel, az extrém mértéket öltött szegénységgel és az amerikai álom elérhetetlen ígéretével. Mindez számos szinten megnyilvánul úgy képletesen, mint szó szerint. A városban rengeteg banda van, a demóban már láthattuk is az embereket az implantjaikért elrabló Scavengereket és a magukat gépi alkatrészekkel túltápoló Maelstrom Ganget. De a kasztosodás az utca emberén is figyelemmel kísérhető. Láthatunk Corpo Ratet, Slackert, Dirtgirlt, Dirtboyt, Street Vendort és így tovább.

Apropó, NPC-k, szinte mindenkivel interaktivitásba kerülhetünk, így például, ha egy lakóházban készülünk tűzharcra, előtte rászólhatunk a kotnyeles szomszéd asszonyra, hogy húzzon vissza a lakásába, vagy egy eltévedt golyó lyukat fog ütni a kíváncsi kobakjába.

A főhős

A felnőtteknek szóló, felnőtt játéknak leírt Cyberpunk 2077 főhősét nemes egyszerűséggel csak V-nek hívják, és 2054-ben született. Igen, ezúttal is fix a főszereplő neve, ám Ríviai Geralttal ellentétben ezúttal megválaszthatjuk, hogy férfi vagy nő legyen, illetve a karakter egyéb attribútumait is testre szabhatjuk a kinézetétől a tetoválásain át a haja színéig.

Ami a hátterét illeti, ez szintén választható lesz, bár azt egyelőre nem tudni, hányféle változat van (kettőt említettek, az egyikben V Night City-ben született, a másikban betelepült), azt viszont elmondták a fejlesztők, hogy ezek is hatással lesznek a karakterre illetve arra, hogyan viszonyulnak majd hozzá az emberek.

Természetese V-nek lesz néhány alapvető skillje is, ezeket csoportokra bontották és az eredeti asztali RPG-ből vették át, ezek pedig a következők: Strength, Constitution, Intelligence, Reflexes, Tech, és Cool.

Mivel hősünk vagy hősnőnk egy olyan világban él, amiben boldognak és boldogtalannak is konnektor van az ülepében, felszerelhetünk néhány hardvert is magunkra. Ezek igencsak változatosak lesznek. Van az ellenséget és a tárgyakat szkennelő implant, olyan, ami a célzásban segít vagy éppen a mozgásunkat boostolja. Pengeszerű nyúlványok segíthetnek a falon futásban, egy másik kütyü a hekkelést (akár az ellenfél agyának meghekkelését is) teszi lehetővé, és így tovább. Ezek mellett különféle szerek is a segítségünkre lehetnek, az egyik ilyen, amit a demóban láttunk, az időt lassítja le.

Az új implantokat a Ripper doktorok ültethetik be, de a demó alapján a fejlesztés ezután már szabadon végezhető el. Fontos azonban tudni, hogy nem lehet következmények nélkül átalakítani V-t, ugyanis minél több implantja van, annál jobban veszít az emberségéből. Hogy ez a gyakorlatban mit jelent, azt még nem tudni, de a Maelstrom Gang robot-ghoul szakijait elnézve semmi jóra nem számíthatunk.

V-nek van egy társa is, Jackie, akit az MI irányít. Hogy ő meddig lesz benne a játékban, azt nem tudni, a benyomásom szerint esélyes, hogy vagy elárul minket, vagy valami más végzet éri valamikor a játék első negyedében. Ez persze csak egy tipp.

Játékmenet

A CD Projekt RED úgy írta le a Cyberpunk 2077-et, mint „belső nézetes RPG”, ami annyit tesz, hogy V-t belső nézetből irányíthatjuk, ugyanakkor az átvezető videók alatt a kamera átvált külső nézetbe.

Az UI, azaz a felhasználói felület a demóban rendkívül minimális volt, mindössze egy iránytű és egy apró küldetésnapló adott mankót a játékosoknak. Hogy ez a teljes játékban is így marad-e, az jó kérdés, bár tippre azt mondanám, hogy abban ez majd opciózható lesz.

A Cyberpunk 2077 E3-as traileréből már biztos mindenki rájött, hogy a járművezetés nagy szerepet kap a játékban, és valóban így lesz, bajtársunk járgányán kívül többféle autót és motort birtokba vehetünk. A járművezetés kétféle nézetből, külsőből és belsőből történik, ebben szabadon választhatunk. Utóbbi esetben minden fontos adat a szélvédőre lesz kivetítve.

Küldetésekre a Witcher-hez (és más RPG-hez) hasonlóan az NPC-kel való beszélgetés során juthatsz hozzá – ugyanakkor néhány küldetés a karakter képességeinek szintjéhez lesz kötve, szóval nem vághatunk bele mindenbe azonnal.

Érdemes tudni, hogy a küldetések java nem egy konkrét dologból fog állni, hanem akár egy komplex küldetés-láncolat is elindulhat, sőt nem egy esetben több irányból is nekiállhatunk. Például lehet, hogy ugyanazzal a feladattal két különböző NPC bíz meg, de mindegyik más eredményt szeretne.

A missziókat természetesen többféleképpen végezhetjük el, ami rengeteg dologtól függ: kinek mit árulunk el, kihez hogyan viszonyulunk, milyen képességeink vannak. Például, ha zárt ajtóba futunk, azt meghekkelhetjük, ám ha eme tulajdonságunk túl alacsony, de magas a mérnöki képességünk, akkor a nyitópanelt szétszedve is kinyithatjuk az ajtót vagy éppen kereshetünk teljesen más utat.

A küldetésekért különféle jutalom jár, köztük úgynevezett street cred. Ezt amúgy mindenféle dologgal növelhetjük majd, például akár egy kabáttal is – itt jegyezném meg, hogy a ruhák nem csak díszítő elemek lesznek, különféle bónuszokat adnak. A street cred azért fontos, mert ennek növelésével lesz lehetőségünk bejutni a város különféle területeire.

Ahogy azt a Witcher-játékokban már megszokhattunk, döntéseink nem csak az adott pillanatban, de a játék bármely pontján hatást gyakorolhatnak az eseményekre. És ha már események: a tűzharcok lassabbak lesznek, mint a Doomban vagy a Borderlandsben, de gyorsabbak, mint a Fallout 4-ben. Az ellenségeknek láthatjuk majd a nevét, a szintjét és az életerejét, a sérülések számmértéke pedig a Witcher-hez hasonlóan felugrik. Ha pedig mi sérülünk meg egy lövöldözés alatt, az életünket inhalálóval tölthetjük vissza.

Boss-harcokra is számíthatunk, a demóban egy exoskeletonos fickót mutogattak, akinek V szkennelési képességeit kihasználva találta meg a gyenge pontját, s ez után az okos fegyver egyenesen (vagy éppen kanyarból) oda küldte a golyókat. Igen, a fegyverek is alakíthatóak lesznek, különféle kivitelben (katonai, legális, fekete piaci) kaphatóak vagy éppen szedhetők fel küldetések közben.

Ami a párbeszédeket illeti, a játék más RPG-kel ellentétben nem ugrik át egy "beszélgetős módba", amikor tereferére kerül sor. Éppen ellenkezőleg, a Cyberpunk 2077-ben beszélgetés közben is szabadon mozoghatunk, így akár azt is megtehetjük, hogy egyáltalán nem szólunk ahhoz, aki megpróbál szóba elegyedni velünk. Természetesen ezt az adott NPC nem feltétlen fogja tolerálni. Van, aki beszól majd emiatt, míg súlyosabb helyzetben súlyosabb következményei is lehetnek annak, ha néma leventét játszunk.

Érdemes még tudni, hogy bár V szabadúszó, azért nem vándor, mint Geralt, így a Cyberpunk 2077-ben lesz egy állandó lakásunk Night City egyik megaépületében. Itt hallgathatunk zenét (amit többek között az eredeti táblás játékból átemelt zenész szolgáltat), választhatunk ruhát, olvashatjuk a mailjeinket, és így tovább.

DLC-k, DRM és mikrotranzakció

A CD Projekt RED nem szakít a hagyománnyal, továbbra is megbízik a játékosokban és a Cyberpunk 2077 is DRM mentesen jelenik meg PC-re. És ugyanígy ne számítsatok mikrotranzakcióra sem, mert a fejlesztők határozottan úgy vélik, hogy egyjátékos programba ilyesmit tenni őrültség.

Viszont számíthatunk DLC-kre, egész seregre, a trailer végi titkos üzenet szerint semmivel sem lesz kevesebb, mint amennyi a The Witcher 3: Wuld Hunthoz járt. Ez kisebb-nagyobb ingyenes kiegészítőket és (a fentiek tükrében vagy éppen reményében) legalább két nagy, már-már önálló játékként is kezelhető kiegészítőt jelent.

Mikor jelenik meg?

A jó ég tudja! Az E3-óta annyi már biztos, hogy a demó, amit megmutattak még alfaváltozatnak sem nevezhető, éppen ezért szinte minden meg fog változni a végleges játékra. Ugyanakkor állítólag már az elejétől a végéig végigjátszható, szóval tulajdonképpen a belbecs már készen van, most hajtanak rá a külcsínre. Persze egy ekkora játéknál ez is hatalmas munka lehet.

A lényeg, hogy csak akkor hajlandóak kiadni a Cyberpunk 2077-et PC-re, PS4-re és Xbox One-ra, ha elkészültek vele. Ez így saját tippem szerint szerintem 2020-ra datálható, legalábbis nem úgy beszéltek a játékról, mint ami 2019-re elkészülne. De ha ez az ára annak, hogy egy Witcher 3 szintű nagyszerű RPG-t kapjunk, akkor szerintem türelemmel kivárhatjuk.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!