A Sony a Gamescomon megtartott konferenciáján bejelentette, hogy bizonyos PS3-ra megvásárolt játékokat egy alacsony összeg fejében megkaphatjuk PS4-re is, anélkül, hogy újra 60 dollárt kellene fizetnünk. A cég a színpadon azt már nem mondta el, mennyi ez az összeg, s mint kiderült jó okkal, ugyanis a felárat az egyes kiadók határozzák meg -- ilyen lehetőséget egyébként a rivális konzolon, vagyis az Xbox One-on is kínálnak a kiadók.

Eme opciót egyelőre csak a Call of Duty: Ghosts, a Watch Dogs, az Assassin's Creed 4: Black Flag és a Battlefield 4 támogatja, s eddig csak az Activision nevezte meg a verziófrissítés pontos összegét, amit 10 dollárban/euróban/fontban határoztak meg mindkét next-gen konzolra.

A next-gen változatra való frissítés a PlayStation platformon úgy fog történni, hogy már a megjelenés napján digitális változatban fent lesz a játék a konzol gyártójának szerverén, a játékos pedig egy bizonyos összeg fejében, illetve a PS3-ra vett lemez birtokában hozzáférhet a digitális játékhoz. Tudni kell azonban, hogy csak egy bizonyos ideig tudjuk majd ezt megtenni, a verziófrissítést ugyanis korlátozni fogja a Sony, bár azt még nem mondták, mennyi időnk lesz erre.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Call of Duty: Ghosts -- Megjelenés: 2013. november 5. -- Gépigény: nem ismert