Óriási siker a Gothic 1 Remake, szinte biztos, hogy zöld utat kap a második rész felújítása

Az Alkimia Interactive X-en számolt be arról, hogy az első hét során félmillió példány talált gazdára a programból, ami elég erős kezdés egy eurojank RPG esetén.

Finoman szólva is szkeptikus voltam a Gothic 1 Remake-kel kapcsolatban, mivel egy újonc csapat dolgozott rajta, és hát nem minden bemutatkozás sikerülhet olyan fantasztikusan, mint a Clair Obscur: Expedition 33. A végeredmény aztán hamar eloszlatta a pesszimizmusomat, a barcelonai székhelyű Alkimia Interactive ugyanis egy olyan felújítást rakott le az asztalra, amely minden porcikájában hű maradt a megboldogult Piranha Bytes 2001-es klasszikusához – a habkönnyű élményre vágyók legnagyobb bánatára –, miközben a modernizálásról sem feledkeztek meg a fejlesztők. A stúdió ráadásul valósággal ontja magából a kisebb-nagyobb frissítéseket, így végre a konzolosoknak sem kell beérniük 30fps-sel, ahogy bogárból is sikerült kiirtani párat, és a küldetéseket érintő problémák zömét is kigyomlálták a szakik. A legnagyobb negatívumnak számító zártörés sajnos csak egy nem túl hasznos nehézségi mutatóval bővült, de a PC-sek számára ugyebár van megoldás, aki pedig nem akar modokkal bíbelődni, annak EZT az oldalt tudom ajánlani.

Az újságírók közül ugyan nem mindenkit nyűgözött le a Névtelen Hős vérfrissített kalandja, a játékosok azonban imádják a Kolóniában tett kiruccanást, legalábbis erre utalnak a meglehetősen pozitív steames értékelések. És ha már így szóba került a Valve platformja, az RPG kifejezetten magas játékosszámokkal büszkélkedhet, hat nappal ezelőtt ugyanis volt olyan pillanat, amikor 77 731 játékos bandukolt egyszerre a bányavölgyben (via SteamDB), ami egy AA-s single-player cím esetén nagyon szép teljesítménynek számít. Ebből kiindulva sejthető volt, hogy a szerepjáték remekül szerepel a kasszáknál, azt viszont nem hittem volna, hogy ilyen sokan voltak kíváncsiak a legenda visszatérésére.

Forrás: Gothic Game/X
Forrás: Gothic Game/X

A THQ Nordic esernyője alá tartozó cég egy tegnapi X-bejegyzésben számolt be arról, hogy nem kevesebb mint 500 000 példány talált gazdára a Gothic 1 Remake-ből az első egy hét során, vagyis bitang erős kezdést produkált a felújítás. Most persze mondhatjátok, hogy láttunk már ennél ezerszer jobb nyitányt, de egy 25 éves eurojank RPG visszatérését botorság lenne összehasonlítani olyan behemótokkal, mint mondjuk a Resident Evil Requiem vagy az immár hatmilliónál járó Crimson Desert, hiszen ezen alkotások esetén valószínűleg a marketing is többe került, mint a Gothic teljes büdzséje.

Amondó vagyok, hogy ilyen eredmények láttán a kiadó rövid időn belül zöld utat ad majd az idehaza kultstátusznak örvendő második rész remake-jének, ami után én biztosan pezsgőt bontanék, mert szerintem a Gothic 2 az RPG műfaj egyik legerősebb darabjának számít. Ti is hozzájárultatok ehhez a bravúros mérföldkőhöz?