• Perel Leslie Benzies, a Rockstar North egykori vezére
  • Azt mondja elüldözték és tartoznak is neki
  • 150 millió dollárról van szó
  • Eddig azt hittük, magától távozott

Január közepén értesültünk arról, hogy a Rockstar North kulcsembere, a stúdióvezetői pozíciót betöltő Leslie Benzies kilépett. Ezzel egy 17 éves munkaviszony végére került pont, ám eléggé rendhagyó módon, a kilépés előtt ugyanis már 17 hónapja munkaszüneten volt Benzies, egészen pontosan a GTA 5 munkálatainak befejezése óta -- már persze, ami 2014-es változatot illeti.

Akkor nem derült ki, hogy mi történt, most azonban borult a bili, és megtudtuk, hogy nem kifáradásról vagy személyes okokról van szó. Leslie Benzies beperelte a Take-Two Interactive-ot, és azzal vádolja a kiadót, hogy mondvacsinált okok miatt nem fizették ki a jussát (elmaradt jogdíjak), kollégáit, Sam és Dan Housert pedig azzal, hogy elüldözték a cégtől. Megtudtuk azt is, hogy tavaly visszatért volna, de már az irodába sem engedték be.

Leslie Benzies, a Rockstar North egykori elnöke és stúdióvezetője 150 millió dollárt, azaz 41 milliárd forintot követel.

A hír írásakor sem a Take-Two, sem pedig a Rockstar Games nem adott ki nyilatkozatot, de mindenképpen nyomon fogjuk követni az eseményeket.

rockstar-north-leslie-benzies.jpg