A GTA 5 kerek egy hete jelent meg konzolokra, a PC-s tábor pedig azóta is forrong, amiért a Rockstar Games hivatalosan még mindig nem erősítette meg a PC-s átirat létezését. S hogy miből gondoljuk, hogy egyáltalán lesz? Nos, több bizonyíték is alátámasztja, hogy a Rockstar a hagyománynak megfelelően a GTA 5-öt is elhozza windowsos számítógépekre, és bár egyik érv sem mondható megdönthetetlennek, néha jól esik Muldert játszani és akarva hinni a dolgokban.

Először is ott vannak a kiszivárgott megjelenési listák. Elsőként a francia Amazon kezdett elfogadni PC-s előrendeléseket, majd egy hónappal később a német testvéroldalon tűnt fel a windowsos változat. Az osztrák GamesOnlyn máig elő lehet rendelni a PC-s GTA 5-öt, méghozzá Uncut Edition kiadásban, exkluzív fémdobozzal és DLC-kkel. A webshop azóta sem vette le az adatlapot, szóval valószínűleg tudnak a játék létezéséről, csak tojnak az embargóra (akkora címeknél, mint a GTA 5, ezt több kisebb bolt is meg meri játszani, hogy népszerűbbek legyenek).

Persze, most lehet mondani, hogy a szivárgások nem jelentenek semmit, hisz lehetnek egyszerű rajongói pletykák is. Csakhogy a GTA 5-ről sok dolog kikerült idő előtt. Például megjelent az interneten egy GTA 5 térkép, domborzattal, és egy videó is, napokkal a bemutató előtt. Akkor tehát hihetünk a boltoknak, ugye? Nem feltétlenül: gyakran csak azért vannak PC-s aloldalai a konzolos játékoknak, hogy a Google robotjai több találatot zabáljanak be. Ez van, a SEO bizony nagy úr az online shopok világában.

Na, de nem csak a boltok kiszivárogtatott platformlistái érnek valamit. Hasonlóan érdekes dolgok találhatók a konzolos GTA 5 kódjában, beleértve egy PC-s és PS4-es konfigurációs leírást. Hogy ez mit jelent? Nehéz megmondani: egyrészről tény, hogy a GTA 5 fejlesztésére Mac és PC számítógépeket is használtak, szóval lehet sima töredék, ami a munka egy bizonyos szakaszára utal. Másrészről viszont a PS4-es részek csak a jövőnek szólhatnak, máskülönben mit keresnének a GTA 5-ben? Továbbá, a PC és a PS4 nagyon hasonló platformok, tehát ha az egyikre megírják a GTA 5-öt, akkor a másikra portolni gyakorlatilag semmiség.

És ha már fájlok: tegnap adathalászok a Cinemablendnek olyan infókat adtak át, melyek szerint a GTA 5 multiplayer játékmódja PC-n és PS4-en 32 főt is lekezel majd az Xbox 360-as és PS3-as 16 helyett, sőt, kapunk új játékmódokat is. Deathmatch, Team Deathmatch,  versenyek és Cops n Crooks, mely utóbbiban a rendőrök rendszámleolvasó felszereléssel ellenőrizhetik, melyik kocsi lopott, majd letartóztathatják a sofőrt, az egyik küldetésben pedig az lesz a feladatuk, hogy egy játékos elleni merényletet megakadályozzanak. Ezeknek az állításoknak az igazságtartalma megkérdőjelezhető ugyan, de attól még nem tűnnek lehetetlennek.

Most pedig, hogy sorra vettük a szegről-végről kézzel foghatónak nyilvánítható bizonyítékokat, és megnéztük, mennyire lehet hinni nekik, jöjjenek a közvetett érvek! Dan Houser, a GTA-sorozat egyik fejese (aki a testvérével, Sammel hívta életre a franchise-t leginkább meghatározó GTA 3-at) az IGN-nek adott interjút még tavaly novemberben. A híres portál természetesen a PC-s változatra is rákérdezett, mire Dan annyit mondott, hogy nincs eldöntve semmi, viszont mivel ők third party cégnek számítanak, mindig a legjobb üzleti lehetőségeket keresik, és egyik gyártónak sem fekszenek le. Magyarán: a PC-s változat egyáltalán nem lehetetlen, még ha a konzolok előnyt is élveznek, és mivel a korábbi GTA-k is jól fogytak személyi számítógépeken, ezért a GTA 5-nek is előmelegített helye van 1-2 millió példánnyal. Egy évvel korábban, 2011-ben is kiállt a Rockstar a PC mellett, akkor egy kérdezz-felelek eseményen kiemelték, hogy csak egy cím van, ami nem szerepel a PC-s terveikben, és az a Red Dead Redemption -- a GTA 5-ről hallgattak.

Aztán ugye ott van az a híres/hírhedt álláshirdetés is a Rockstartól:

„A Rockstar Leeds jelenleg egy tehetséges grafikai programozót keres, aki segítséget tudna nyújtani abban, hogy a legújabb játékainkat PC-re is elhozzuk. A többi Rockstar stúdióval együttműködve az lenne a feladat, hogy megtartva az eddigi minőséget, a lehető legjobb PC-s átiratok készüljenek el.” -- Ez áll az álláshirdetésben, de a következő generációs konzolokat is megemlítik, ami előrevetíti azt, hogy az Xbox One és a PS4 is kap egy új Rockstar játékot, talán pont a GTA 5-öt.

Továbbá nem szabad elfelejteni, hogy eddig az összes nagy GTA megjelent PC-re is. Már a GTA 3-nál elkezdődött a sirám az átirat késése miatt, és ez a folyamat azóta is tart, mert a PC-s GTA-k mindig késve jelennek meg. Ennek persze egészen a GTA 4-ig megvolt a maga előnye: a PS2-es korszak GTA-i elég csúnyácska programok voltak, a GTA: San Andreas speciel durván szaggatott is a PS2 öregecske hardverén. Mikor viszont megjött a PC-s port, mindenki fellélegzett, mert élesebb textúrákat, magasabb felbontást és jobb irányítást kapott. A GTA 4-nél mindez nem sikerült: a házon belül fejlesztett RAGE nevű motort alapvetően az Xbox 360-hoz szabta a Rockstar, ennél fogva pedig már a Cell-lel operáló PS3 is szenvedett a program alatt. Hát még a PC, amire alig bírták ráerőszakolni a programot! Aki ma veszi meg a GTA 4-et, egy játszható szoftvert kap, de 2008 végén kevesen engedhettek meg maguknak olyan konfigot, ami nem feküdt két vállra a GTA 4 alatt.

Ezért is vonják kétségbe páran a GTA 5 PC-s változatának létjogosultságát. Elfelejtik viszont a lényeget: a Rockstart nem érdekli, hogy jó lett-e a port, nekik az számít, hogy kiadták. A játékosok pedig azóta megbocsátották a kezdeti nehézségeket, hisz egy sor nagyon klassz moddal rukkoltak elő. A GTA 4 fiaskója tehát nem jelent semmit, a GTA-sorozat eddigi nagy felvonásai (mármint azon részek, amik nem kézi konzolra lettek kitalálva) rendre megjelentek PC-n is. Miért pont a GTA 5 lenne a kivétel?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!