Tavaly nyáron mutattuk be az LG Gram nevet viselő notebookot, ami mindössze 999 grammos tömegével nyerte el a legkönnyebb irodai laptop címét. Nem mindenki szeret a táskájában 2 kg-os eszközökkel szaladgálni tárgyalásról-tárgyalásra, így a gyártók mérnökei igyekeznek a tömeget egyre lejjebb nyomni, ami persze együtt jár a hardverelemek méretének csökkentésével. Az Acer új gépe, a Travel Mate P erős kihívót állít az LG Gramnek, de vajon megnyeri a versenyt?

50764.jpg

Megközelíteni a bajnokot

Már előre lelőjük a titkot: az Acer új irodai gépe súlyban megközelíti a bajnokét, hiszen mindösszesen 1,05 kg, ami 6 dekával több, mint az LG Gram, vagyis ez egy pehelysúlyú gép, amit nagyon könnyű hordozni, emellett pedig hardveresen is igen fejlett.

Azért különbségek vannak, mert míg az LG Gram prémium csomagolást kapott, addig az Acer Travel Mate P-t egy közönséges kartondobozból lehet elővenni, a kiegészítőivel együtt. Egy töltő, töltőkábel, némi papír és egy USB Type-C portba dugható ethernet csatlakozó. A gép remekül fest, a mérnökök mattfekete házba rejtették a legfontosabb komponenseket.

img20220420221310.jpg

Egy Intel i5-os processzor, 16 GB RAM, 512 GB SSD, Intel Iris Xe grafikus mag: nincs olyan irodai feladat, amit ne lehetne megoldani ezzel a hardverrel. Ugyanakkor, és ez azért probléma, csatlakozókból nincs elég. Egy darab normál USB, két darab USB Type-C (bármelyikbe dugható a töltő) és egy HDMI csatlakozó van a bal oldalon, jobbon pedig egy kombinált jack, egy mikro-sd és egy Kensington-lock. Ennyi.

Használni a gépet egyébként remek érzés, alapból Windows 11 csücsül az eszközön, annak minden előnyével és hátrányával együtt. A Wikipédia, a Netflix és a Youtube azonnal kikerült a tálcára, az Ashampoo Office pedig a programok közé. A képernyő sajnos nem 16x10-es, de a 16x9-es arány még így is nagyszerű, hiszen az 1920*1200-as felbontású IPS kijelző szép képet nyújt, amin akár szerkeszteni is lehet, pl. egy Affinity Photo-val (kevésbé erőforrás-zabáló program, mint a PS), vagy filmet nézni a Netflixen, HBO Maxon, YouTube-on. A kijelzőnek kifejezetten vékony kerete van, és egy webkamera elhelyezését is sikerült megoldani.

img20220420221050.jpg

Egy irodai gépen azonban nemcsak képet kell szerkeszteni, vagy videoprezentációkat nézni, de írni is, méghozzá sokat. A billentyűzet szerencsére hosszabb távon is kényelmes, fehér háttérvilágítással és magyar kiosztással rendelkezik, na meg egy kettő az egyben gombbal. Hogy ez mit jelent? A lefelé-felfelé nyílgombot egy kettéosztott billentyűre tették rá: emiatt a két gomb együttes magassága 1,5 cm, ami egy nagyobb kézzel, vastagabb ujjakkal rendelkező embernek meglehetősen kényelmetlen lesz. Az egérpadról viszont nem lehet azt mondani, hogy kicsi lenne, talán az egyik legjobban használható mutatóirányító ez, amit az elmúlt években láttunk és kipróbáltunk.

img20220420220916.jpg

Ezüstöt neki!

Összegzésként elmondható, hogy az Acer TravelMate P egy gyors és jól használható irodai gép, ami tökéletes lenne, ha nem lenne ez a pár kicsi, de bosszantó hibája. Jobb oldalon még simán elfért volna egy normál USB port, a külön csatlakoztatható Ethernet port érthetetlen ötlet. Az Acer új gépének ára ebben a konfigurációban 470 ezer forint körül van, ami egy új prémium modellért nem sok, mégis, a tavaly megjelent LG Gramnak már jelentősen csökkent az értéke, így ha közvetlen versenytársával hasonlítjuk össze, az Acer TravelMate P ebben az esetben nem léphet fel a dobogó legfelső fokára.