Az LG Gram 14 hüvelykes változata nemrég járt Pozandr-nál, aki bár az árkategória miatt általános, széleskörű használatra nem, azonban felsőkategóriás üzleti laptopként kifejezetten jól vélekedett róla. Ezek után különösen kíváncsi voltam, mit tartogathat számomra a nagytestvér, a 17 hüvelykes 1790P-G.AA78H modell, mely túlzások nélkül talán a legnagyobb és legvékonyabb laptop, amit eddig tesztelhettem. Méreteit tekintve 380,2x17,8x260,1 mm, súlyra nem sokkal több kistestvérnél (1350 gramm), a kijelző 17 hüvelykes IPS kijelzője azonban látványra is legalább annyira döbbenetes, mint sejtettem. A nagyobb méretet pedig a tervezők ügyesen előnyükre fordították a billentyűzet oldalán is: nemcsak az ékezetes billentyűk elhelyezését éreztem kényelmesnek, már-már egy sima, asztali géphez hasonlónak, de numerikus billentyűzet is helyet kapott a jobb oldalon.

Vékony, de széles

A burok alatt 16 GB DDR4-es memória, 1 TB SSD és Intel i7-1165G7 processzor rejlik, integrált Iris Xe videokártyával. A laptop oldalaira két Thunderbolt v4-es és két USB 3.2 Type A, egy HDMI, egy jack és egy memóriakártya slot került, a mellékelt adapter a Thunderboltokon keresztül tudja tölteni a laptopot. Bekapcsolást követően az első észrevételem rögtön a csend volt – a Gram le sem tagadhatná, hogy elsősorban munkához, irodákhoz tervezték, hűtése ugyanis olyan halk, hogy pusztán ez alapján meg sem lehetne állapítani, hogy be van-e kapcsolva, ellenben forrósodást még intenzívebb használat, több megnyitott böngészőoldal, Skype, Slack és hasonlók mellett sem tapasztaltam. Természetesen a játékos szempont elhanyagolható – ha valaki nagyon szeretné, az Iris Xe alacsonyabb felbontásokon vagy régebbi címek esetén játékok elég széles palettájával képes megbirkózni, ám nem ez lesz az a laptop, amivel egész délutánokat fogtok végigkockulni a Cyberpunk vagy a Days Gone mellett. A beépített 4 W-os hangfalakkal hasonló tapasztalataim voltak, mint Pozandr-nek: nem rossz, de nem is kiemelkedő, ha valaki zenét, videót, podcastet szeretne hallgatni, egy külső hangfal, füles vagy headset erősen ajánlott.

Az akkumulátor viszont még egy fokkal erősebb is: 80 wattórát képes tárolni, a hivatalos leírás szerint akár több mint 19 órányi töltés nélküli üzemet ígérve, melyet ugyan az előre telepített Windows 10 Home Plus rendszeresen csak durván 6 órára elegendőnek jelzett, ám éles használat alatt ez jóval kedvezőbbnek bizonyult –  több mint két óra intenzív használat után, töltés nélkül is csak 85%-ig ment le a szintjelző, a Windows becslése pedig valahogy újra és újra visszaugrott 6-7 óra közé. Ha már Windows 10 Home Plus, a 1790P-G.AA78H számos fontos eszközzel előre telepítve érkezik: teljes Office csomag, McAfee antivírus, valamint a kötelező LG Control Panel, melynek segítségével a laptop számos funkcióját testreszabhatjuk, a fényerőtől a billentyűzet háttérvilágításán át az energiagazdálkodásig. Emellett még olyan extra funkciókkal is élhetünk, mint a beépített Alexa, ujjlenyomat-olvasás vagy androidos telefon-vezérlés. A prezentáció sztárja azonban számomra a QHD felbontás mellett egyértelműen a kijelző színmélysége volt. A színek, fények, kontrasztok olyan részletesek, amelyhez hasonlót még combosabb monitorokon is csak finomhangolások után, vagy erősebb gamer laptopokon láttam: ha grafikus tervezőként vagy dizájnerként dolgoznék laptopon, minden bizonnyal ez lenne számomra az új etalon.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Árkategóriák

Bár ezek alapján a Gram a kisebb modellhez hasonlóan egy tökéletes, még ha nem is olcsó üzleti laptopnak tűnhet, sajnos van pár hátulütője is. A legelső rögtön a méretből fakad: ugyan ez könnyen kiküszöbölhető, ám 17 hüvelykes méretével a laptop pont annyival nagyobb minden korábbi modellnél, hogy a nagy hátizsákomat leszámítva egyik táskámban sem fért el. A másik az IPS kijelző tükröződése: hasonló problémával még nem volt dolgom, ám ha féloldalas szögből, kellő mennyiségű természetes fény érte, a laptop olyan tükröződést produkált, hogy magamat könnyebben láttam a kijelzőn, mint az épp szerkesztett dokumentumokat. És persze nem szabad szó nélkül elmenni az ár mellett sem: az LG hivatalos honlapján durván 800 000 forint körül fut a 1790P-G.AA78H, míg egyes boltokban láttam 700 000 körül, esetleg kicsivel alatta is, amellyel azt hiszem nem túlzás, hogy az egyik jelenlegi leg legdrágább üzleti laptop, melynek az árából már akár RTX 3060-al vagy 3070-es felvértezett komolyabb gamer laptop is kitelik (ez nyilván csak a viszonyítás kedvéért, hiszen a felhasználási cél gyökeresen eltérő), de még egy középkategóriás MacBook is olcsóbb. Ezzel pedig bármennyire is tetszett a 1790P-G.AA78H, sajnos, ha lehet, csak egy még szűkebb rétegnek tudom igazán ajánlani, mint a Pozandr által bemutatott kistestvért.