pcguru-ajanloffftt3590x150.jpg

Az Acer az utóbbi időben kitűnő gamer laptopokat dobott piacra, így amikor felvetődött, hogy kicsit próbálgathatnám az egyik aktuális csúcsmodellt, mely paramétereit tekintve a pár hónappal ezelőtt tesztelt MSI GP66 Leopard riválisának készült, gondolkodás nélkül csaptam le a lehetőségre. Így került hozzám két hétre az Acer Predator Helios 300, a tapasztalatokkal pedig – azt hiszem, ez már elöljáróban sem okoz meglepetést – túlzások nélkül elégedett voltam.

A dizájn ismerős, a belseje izmosabb

Külsejét tekintve egy 363,4x255x22,90 mm-es, 2.5 kilót nyomó, elegáns fémburkolatba bújtatott laptopról van szó, mely első ránézésre magán hordozza a gamer laptopok, azon belül is a Predator-széria évek óta bevett dizájnelemeit, leszámítva a fekete-vörös sith nagyuras színvilágot, mely az idei tapasztalatok alapján úgy fest, (végre) kezd lassan eltünedezni. A töltőadapter a laptop hátuljára került, oldalaira három USB 3.2, egy USB-C, egy jack, egy HDMI és egy Ethernet port jutott. Felnyitva elénk tárul a vékony, 144 Hz-es, 15,6 colos HD IPS kijelző és a magyar kiosztású billentyűzet, mely szintén rendhagyó módon az általában látott vörös vagy szivárványszín háttérvilágítás helyett ezúttal ki-bekapcsolható kék fényt kapott. A burok alatt 16 GB memória, 1000 GB-os SSD, RTX 3070-es videokártya, Intel i7-10870H processzor lapult (ezek a paraméterek modellenként eltérhetnek – van 512 GB-s SSD-vel, gyengébb, erősebb videokártyákkal és akár 32 GB memóriával felszerelt változat is). Bekapcsolást követően a hűtés hangja, hála az Acer egyre fejlődő hűtéstechnológiájának, szinte alig észrevehető, ám ami még ennél is fontosabb, hogy játékok közben és után sem pörgött fel fülsüketítő intenzitással. Játékot követően pedig csak minimálisan melegedett fel a fémburok, majd viszonylag gyorsan le is hűlt. A 4 cellás aksi a hivatalos leírás szerint 6 órát bír egy töltéssel, ez a tapasztalatok alapján intenzívebb használat, munka, jegyzetelés mellett inkább olyan 3-4 óra között mozog, játék esetén pedig 1-2 körül, attól függően, mennyire izzasztjuk meg a vasat a beállításokkal.

3070-essel szép a gamer élet

Ha már játékok, a palettámat kicsit kibővítettem, mert mire a laptop hozzám került, egy akció során már érvényesítettem a Uplay+ előfizetésemet, hogy majd októberben a megjelenés napján tolhassam a Far Cry 6-ot, addig pedig, esetleg ha akad szabadidőm, folytassam az AC Valhalla még tavasszal félbehagyott végigjátszását. Maximumra csavart beállítások és 1080p mellett a Valhalla benchmarkja 60-70 fps körül mozgott, míg a szokásos benchmarkként szolgáló Cyberpunk 2077 50 fps körül, a Metro Exodus 70-80 fps-t, az Ashes of Singularity: Escalation minden beállításával a legmagasabbra húzva pedig 30-40 fps-t produkált, ahogy az MSI hasonló konfigurációján is. Hogy megéri-e a Helios 300, az erősen függ a használat pontos körülményeitől. Ahogy azt a korábbi tesztek során már említettem, 1080p felbontás mellett nem tapasztaltam olyan borzasztóan eltérő eredményeket a 3060-3070 kártyák között, és mivel maga a laptop kijelzője csak az 1080p-t támogatja, a kérdés az, hogy esetleg használni terveztek-e olyan külsőleg csatlakoztatott kijelzőt, QHD vagy 4K-s tévét, projektort, amely mellett szükséges a 3070,  és megmutathatja-e az igazi erejét.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Egyetlen jelentős problémám is az MSI-nél tapasztaltakhoz hasonló: tudom, hogy elegáns a fémborítás, de a szemléltetés miatt még készítettem egy plusz képet is, hogyan fest a burok, miután alapos kézmosás, szárítás után épp csak annyira értem hozzá, hogy áttegyem egy másik asztalra és beforgassam a képek készítéséhez. Az elegancia valahogy nehezen fér össze a látvánnyal, mintha mindig zsíros, gyorskajálás utáni kézzel taperolnám a laptopot. Viszont ettől függetlenül, ha az MSI gépével kellene összevetnem, majdhogynem gyártó és konkrét modell közötti preferenciák kérdése az egész (illetve az MSI esetében azért még ott van a nagyon egyszerűen, manuálisan bármikor állítható hűtés is). A Helios 300 egy kimondottan erős gamer laptop, és ha valaki a 600 000-900 000 körüli árkategóriában gondolkozik egy olyan hardver beszerzésén, mely jelenleg kivétel nélkül megbirkózik minden játékkal, még a legmagasabb beállítások mellett is, kiváló választás. Ha azonban beéritek a 3060-as kártyával, esetleg nem ragaszkodtok a fémburkolathoz, érdemes szemmel tartanotok az Acer Predator szériájának többi darabját is, amelyek némileg olcsó árfekvéssel, ám hasonlóan erős teljesítménnyel operálnak.