Az Acer Predator márkát valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, akit csak egy kicsit is érdekel a gamer perifériák világa, hiszen ezzel a címkével a tajvani gyártó már számos nagyszerű, játékra kihegyezett terméket dobott piacra, legyen szó notebookokról, komplett PC-kről vagy monitorokról. Nemrég pedig az egyik komolyabb Predator kijelző, az XB323U is megfordult nálunk, melynek az ára ugyan elég borsosnak mondható, de cserébe a képességeire sem lehet semmi panasz.

acer-predator-xb323u-04.jpg

Egybeépített veszedelem

Az első dolog, amit az Acer Predator XB323U kapcsán feltűnik az embernek, az a hatalmas csomagolás. A kijelző ugyanis egy alsó hangon is tekintélyes méretű dobozban érkezik, azonban ne hagyjuk, hogy ez elijesszen minket: a monitor maga abszolút kezelhető méretű, csak épp teljesen összeszerelve szállítják ki nekünk, ezért kell ennyi hely neki. Ebből adódik, hogy a beüzemelése sem egy nagy kaland: igazából csak ki kell emelnünk a csomagolásból, be kell dugnunk a konnektorba, és már indulhat is a játék.

Ami a kialakítását illeti, az XB323U nem feltétlen egy látványos darab. Vonalvezetése például egyáltalán nem agresszív, ahogy a gamer kategóriás termékektől megszokott LED-es díszkivilágítás is elmarad, cserébe viszont az egész monitornak van egy nagyon stabil, nagyon minőségi érzete. Emellett pedig azt is érdemes megemlíteni, hogy a képernyő magasságát és dőlésszögét is állíthatjuk, sőt akár el is forgathatjuk a kijelzőt, így az XB323U-t elég alaposan az igényeinkhez tudjuk szabni, ami mindig jó dolog.

acer-predator-xb323u-03.jpg

Az IPS erejével

Az Acer kijelzője kívülről tehát mindenképp korrektnek mondható, már persze akkor, ha nem feltűnő és látványos gamer monitort keresünk magunknak, ez a minőség pedig szerencsére az XB323U képéről is elmondható. A képernyő egy 32 colos, WQHD (2560x1440 pixel) felbontású, 1 ms válaszidejű és 170 Hz képfrissítési rátájú IPS panelt kapott, ami a gyártási technológiájának megfelelően remek betekintési szögekkel és nagyszerű színhűséggel bír.

Az XB323U pedig ennek megfelelően nemcsak játékra, hanem akár képszerkesztésre, videovágásra és egyéb tartalomgyártásra is alkalmas lehet, pluszban a nagyobb felbontása miatt akár több ablak is elfér rajta egymás mellett, így azokat sem fogja zavarni, akik netán 21:9-es képarányú monitorról váltanának az Acer üdvöskéjére. Emellett pedig filmezni, sorozatozni is remekül lehet rajta, szóval ez a kijelző egyáltalán nemcsak a gamereknek lehet megfontolandó választás.

acer-predator-xb323u-02.jpg

De mindez persze csak amolyan mellékzönge, hiszen a gamer termékeknék az az igazán fontos kérdés, hogy hogyan muzsikálnak játék közben. És az Acer kijelzőjére igazából itt sem lehet panaszunk: a teszt során olyan színesebb, látványosabb címeket próbálgattunk az XB323U-n, mint a Control, a Gears 5 és a Dirt 5, és mindegyik valami félelmetesen jól nézett ki rajta. A színek élénkek, a kontrasztok élesek maradtak, avagy a monitoron valódi élményszámba ment a játék.

A 170 Hz-es képfrissítési ráta és az 1 ms-os válaszidő pedig akkor jöhet kifejezetten jól, ha néhány kompetitív címet is szeretnénk elővenni. Bár a monitor célozni természetesen nem tud helyettünk, de azért a magasabb képfrissítés jótékony hatásait így is éreztük, mind a CS:GO, mind a Rainbow Six: Siege, mind a Call of Duty: Warzone összecsapásainál.

acer-predator-xb323u-01.jpg

Ezért megéri kinyitni a pénztárcát

Mindent összevetve az Acer Predator XB323U egy elég mutatós monitornak mondható. Az IPS panel képe roppant szép, színei pedig élesek és pontosak, így tartalomgyártáshoz vagy tartalomfogyasztáshoz is ideális választás lehet, a játék pedig valódi élményszámba megy rajta, legyen szó akár a látványosabb, egyedibb grafikával érkező egyjátékos címekről, akár a nagy képfrissítési rátát „igénylő” multis összecsapásokról.

Az egyedüli dolog, ami visszatarthat az instant vásárlástól, az az Acer Predator XB323U ára. Hazánkban ugyanis nagyjából 280-290 ezer forint magasságában kapható, ami egyáltalán nem nevezhető csekély összegnek a játékra kihegyezett monitorok piacán, de az XB323U így is abszolút megérhet ennyit, ha hosszabb távra keresünk magunknak új és minőségi képernyőt.