pcguru-ajanlott2590x150.jpg

Ritkán van déjá vum, a Huaweitől érkezett legfrissebb csomag kibontásakor azonban határozottan ráncolni kezdtem a homlokomat. Ugyanis tisztán emlékeztem, hogy még május környékén kezembe került a D15-ös MateBook modell, amely ránézésre (méreteit leszámítva) kiköpött mása volt a most érkezett, 2021-es MateBook 14 modellnek. A hasonlóság pedig tovább tart az első pillantásnál: egy 307,5x223,8x15,9 mm-es, alig másfél kiló körüli elegáns, hordozható üzleti laptopról van szó, 56 wattórás akkumulátorral, oldalain USB-C, HDMI, jack, valamint két USB-3.2-es csatlakozóval (végre legalább az USB 2.0-nak búcsút inthettünk), felnyitva pedig magyar nyelvű billentyűzet, billentyűzetbe süllyesztett kamera és gyönyörű IPS kijelző vár, mely kisebb (14 hüvelykes) átmérője ellenére már alapból támogatja a 2160x1444-as felbontást. A töltés USB-C-ről történik (ehhez be is került egy nagyobb teljesítményű töltő a csomagba, mellyel szintén alig egy óra alatt teljesen feltölthető), az aktiválható Performance mód mellett pedig a 15-höz hasonlóan ez az alany is elég sokáig bírja egy töltéssel.

Nemcsak első pillantásra ismerős

A burok alatt 8 GB RAM bújik (16-ig bővíthető), 512 GB-os SSD (üzleti használathoz bőven elég), illetve i5-1135G7 processzor, integrált Intel iRIS Xe kártyával – a memóriát leszámítva pont, mint a tavasszal tesztelt modell esetében. Egyedül a hűtés tűnt talán egy fokkal hangosabbnak, de még mindig az irodai, oktatási környezetben abszolút tolerálható határon belül. A laptopon előre telepített Windows 10 Home érkezik, olyan Huawei-es alkalmazásokkal, mint az okostelefon-integrációt lehetővé tévő PC Manager (a laptop pedig természetesen továbbra is használható alternatív külső töltőként is, amennyiben a saját töltöttségi szintje megfelelő), melynek révén akár fogadhatjuk és intézhetjük hívásainkat az asztalról, drag-and-drop módszerrel mozgathatunk fájlokat a laptop és a telefon között, illetve akár az asztalról vezérelhetünk több ablakba kirakva különböző alkalmazásokat is, melyekhez a Huawei még egy oktatóvideót is mellékelt. A billentyűzet kialakítása kényelmes, a kijelzővel maximálisan elégedett voltam, az aksi pedig még akkor is bírta a gyűrődést, ha 10-15 böngészőlap mellett az összes munkához használt alkalmazásom egyszerre futott. Ugyan ez egy ilyen laptopnál továbbra sem szempont, értelemszerűen egyedül játékos hobbink terén kell áldozatot hoznunk, hiába ügyes ugyanis az iRIS, és fejlődik érezhetően az integrált videokártyák mezőnye, még mindig nem ezen fogjátok futtatni a Crysis-trilógia remasterét vagy az Unreal 5-ös techdemókat (bár egy Fortnite, egy CS:GO, egy Warzone megfelelő beállításokkal, csökkentett felbontással elfut rajta).

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Vagyis röviden összegezve, a tapasztalt különbségek a tavasszal tesztelt MateBook 15-höz képest a következőek voltak: USB 2.0 helyett csak 3.2-es csatlakozók, még nagyobb kapacitású aksi, HD helyett QHD felbontású, ám egy fokkal kisebb átmérőjű kijelző, és a 16 GB RAM helyett 8 (bár ez, ahogy fent is említettem, bővíthető 16-ig). A 15-el tavasszal maximálisan elégedett voltam, olyannyira, hogy még az ajánlott plecsnit is bátorkodtam nekiítélni, ez az új, 14-es modell pedig gyakorlatilag még többet is tud nála, úgy, hogy árban nagyon lényeges különbség nincs a kettő között. Ha valaki több Huawei-kütyüvel is rendelkezik és képes az integrációs lehetőségek mindegyikét kihasználni, értelemszerűen még többet ki tud hozni belőle, de elegáns, gyors, csendes és ár-érték arányban kellemes üzleti laptopként ugyanolyan elégedett voltam vele, mint az előzővel (talán a vékonyságért cserébe a billentyűzetbe épített kamerát leszámítva, melynek praktikusságát továbbra is értem, viszont kitartok amellett, hogy videochat során nem feltétlenül jó ötlet, hogy alapból az egyik általánosan legelőnytelenebb szögből rögzíti a felhasználót). Egyértelműen ajánlott.