Pár hónapja már járt nálunk a OneOdio egyik kompakt kis zeneközvetítője, a SuperEQ Q1 Pro, ami ugyan elvégezte a dolgát, azonban néhány, különösen a vezérlést érintő tervezési hibából és hiányosságokból adódóan nem igazán mondhattuk el róla, hogy tökéletes választás lenne, főleg a vezeték nélküli fülhallgatók igencsak telített piacán. Most a gyártó egy másik modellje, a SuperEQ Q2 Pro kopogott be az ajtónkon, amit reménykedve és kíváncsian tessékeltünk be.

A SuperEQ Q2 Pro gyakorlatilag egy az egyben ugyanazt a csomagolást kapta, mint a SuperEQ Q1 Pro, nagyjából annyi különbséggel, hogy valamivel szélesebb lett, és ugyanez igaz a doboz belső kialakítására is. Tartalma ezúttal is egy, a töltésre szolgáló, rövidke USB-C kábel, egy használati utasítás, néhány eltérő méretű plusz szilikon pár, no meg persze maga a főfogás, egy kis fekete kapszula, a már ismerős SuperEQ felirattal díszítve.

A töltőként is funkcionáló, stílusos tároló megjelenése elődjéhez hasonlóan egyszerű és elegáns, az elején egy állapotjelző fénysorral felszerelve, azonban kicsit tömzsibb, viszont cserébe némileg szélesebb is. Erre a változásra rögtön választ ad a felnyitásakor fogadó látvány, a SuperEQ Q2 Pro ugyanis, elvetve a korábbi modell pipaszerű kialakítását, már apró kis gumókkal szolgáltatja a zenét, melyek végeiből kis csökevényként türemkednek ki a fülünkbe illeszthető, szilikonnal fedett hangszórók. Ugyancsak változott a párosítás módja, ezúttal ugyanis az eszközt a tárolóba helyezve kell társítani készülékünkhöz, miközben elveszítette az előd vízálló tulajdonságát is.

Cserébe az elsőre bizonytalannak tűnő gumók sokkal stabilabban maradnak a fülben, mint a szárral ellátott SuperEQ Q1 Pro, valamint számos korábban hiányolt funkciót is pótolnak. Az ezúttal is érintéssel vezérelhető eszköz parancsai között ugyanis helyet kapott például a zene leállítása mellett a számok léptetésének lehetősége, előre és hátra egyaránt, plusz akár az olyan hangasszisztensek is kezelhetők vele, mint például a jó öreg Siri.

Hangzás tekintetében egész kellemes élményt nyújt, és az üzemidőre sem lehet különösebb panaszunk, a páros ugyanis ANC nélkül körülbelül 11 óra használatot bír ki, amit szintén ANC nélkül, a kis kapszulával akár 40 órára is kitolhatjuk. Emellett, ahogy elődje, úgy a SuperEQ Q2 Pro is rendelkezik Transparency móddal és zajszűrő technológiával, melyből utóbbi, ha nem is teljesen hibátlanul, de azért egész jól működik.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A SuperEQ Q2 Pro összességében egy korrekt kis vezeték nélküli füles, ami láthatóan sokat tanult elődje baklövéseiből. Teljesítmény terén nagyjából ugyanazt nyújtja, azonban új kialakítása jóval stabilabb és kényelmesebb használatot eredményez, és végre jó pár alapvetőnek gondolt hiányosságot is pótolt. Az érintésvezérelt irányítást ugyan továbbra sem nevezném tökéletesnek, de azért többnyire jól működik, csak kicsit rá kell érezni a használatára. Mindent egybevéve a SuperEQ Q1 Pro után mindenképp egy előrelépés és a feladatát ellátja, még ha itt-ott rá is férne egy kis finomhangolás, bár azt nem állítanám, hogy ár-érték arányban (60 dollár, majdnem 20 000 forint) nem találni nála jobbat a piacon.