Az OLED monitorok sajnos nem túl elterjedtek, 2017 óta sem igazán törtek be a számítógépes piacra. Azonban nem a képességeinek hiánya vagy technikai akadály a valódi probléma, hanem egész egyszerűen a piac igényei: a technológia továbbra sem kifejezetten olcsó, és hiába vásárolunk OLED kijelzőket televíziókban, telefonokban hektárszámra, a PC piacon egész egyszerűen nem lépett fel rá jelentős igény. Az alacsony kereslettel együtt pedig relatíve alacsony marad a kínálat is, a gyártók pedig a gyártási költségeket kénytelenek ráterhelni a vevőre. Pedig számos impresszív tulajdonsággal bír a technológia, fantasztikus színhűség és kontraszt, kimagasló fényerő, és még a képfrissítési ráta feltornázása sem akadály. Persze mint az összes diódás monitor-technológiának, ennek is akadnak hátrányai, melyek közül az OLED-et a beégés sújtja – ez tulajdonképpen fényerővesztés azon LED-eknél melyek folyamatosan használatban vannak. Magyarán ez a jelenség azokon a területeken jelentkezik, melyek hosszú időn át változatlanok, mint például a tálca, vagy az ablakok fejléce.
Nem égő?
Hozzátennénk rögtön az elején, hogy tesztünk alanya, a Philips Evnia 34M2C8600 QD-OLED panellel büszkélkedhet, ez ugyanaz a Quantum Dot, melynek semmi köze a kvantumokhoz, de egy időben nagyon menő volt ezzel a szóval vakítani a népet. A viccet félretéve, egészen lenyűgöző technológia, elvégre atomi szinten „állítják be” a kristályokat, hogy a megfelelő színt bocsájtsák ki fény hatására. Továbbá energiahatékonyság és gyártási költségek terén egy versenyképesebb panelt kapunk kézhez. Ez esetünkben egy 3440×1440 képponton és 34 hüvelyken terpeszkedő, 21:9 (ultraszéles) képarányú kijelző, mely ráadásul lágyan ívelt is (1800R).
A nem csak papíron HDR képes panel egészen meggyőző 175 Hz-es képfrissítésre képes, csak győzzük alápakolni a vasat, ami meg is hajtja az összes pixelt ilyen tempóban. De gyorsan megjegyezném azt is, hogy sajna erre csak az egy szem DisplayPort (1.4) képes, a két HDMI (2.0) továbbra sem rendelkezik kellő sávszélességgel ehhez. És ha már a csatlakozási lehetőségeknél tartunk, itt a helye a komplett, ám kissé szétszedett USB-hubnak is, melyben 1-1 darab USB-C és USB-B, valamint összesen 4 darab USB-A található, ez utóbbiból kettő a monitor bal alsó szélén kapott helyet. Ezen felül akad még egy sztenderd 3.5 mm-es jack csatlakozó is, melyet garantáltan használni is fogunk (már amennyiben nem USB fülesünk van), mert a 2×5 W összteljesítményű hangrendszer szokás szerint vészmegoldásnak elmegy, de a mélyhangokat és a tiszta, elfogadható hangzást csak hírből ismeri. Mindezt pedig egy elegáns, ezüstfehér, de nem feltűnősködő külsőbe csomagolva kapjuk meg, a három oldalt kávamentes, alul csupán a márka és a típusnév töri meg a letisztult formát, melyet a Philipstől már megszokott széles terpeszben elnyúló lábujjak tartanak stabilan. Az oszlopon magasságállítás mellett billenthetjük és forgathatjuk a panelt, ívelt mivolta végett ennél többre nincs lehetőség. Ám a szemből elegáns, már-már vékonynak tűnő monitor valójában igen vaskos jószág, ennek okai a belső tápegység, az aktív hűtés és az ívelt kijelző hármasában gyökereznek, állvánnyal is elfogadható, egész pontosan 8,7 kg-os súlyával így sem kell szégyenkeznie.
A jövő jelen van
Talán mondanom sem kell, hogy a gyakorlatban egészen lenyűgöző képességekkel bír az Evnia 34M2C8600: a képfrissítés és a válaszidő remek, az input lag azonban magasabb, mint más, hipergyors LED-paneleknél, de ezt tényleg csak a nagyon élesszemű játékosok veszik észre. A háttérvilágítás uniformitása kimagaslóan jó, csak halványan észlelhető a széleken némi sötétedés, a színek és a kontraszt pedig magukért beszélnek. SDR módban a fényerő hagy némi kívánnivalót maga után, de amint HDR üzemmódba kapcsolunk, készíthetjük is a naptejet és a napszemüveget. Jelenlegi, azonos méretekkel és felbontással rendelkező eszközömhöz viszonyítva, aligha meglepő módon ég és föld a különbség, mind a kontraszt, mind a színhűség terén, és ugye szolizni sem kell, mert konkrétan barnulni lehet a kijelző előtt. Plusz még ott van a Philips saját Ambiglow technológiája, melyről korábban már értekeztünk, de tulajdonképpen annyit tesz, hogy a képen megjelenő színekhez dinamikusan igazítja a hátoldal és a szélek LED-világítását, ezzel mintegy fénykoronával övezve a kijelzőt. Személy szerint kedvelem a megoldást, a Subnautica mellett például fantasztikus volt, mintha merülnék az óceánban. De biztos vagyok benne, hogy ezzel nem mindenki van vagy lesz így. Pláne, hogy ehhez megfelelő helyen is kell felállítani a kijelzőt.
A cikk elején már említett beégés veszélye hosszú távon fejfájást okozhat, de ezen felül is akadnak kisebb-nagyobb negatívumok, vagy optimistán fogalmazva, hely a fejlődésre. Az első az aktív hűtés, mert bizony az OLED panel jobban melegszik, mint IPS vagy bármely egyéb társa, így a szakaszosan bekapcsoló ventilátor egy extra zajforrás, és elég zavaró tud lenni, ahogy a megálmodott hőmérsékleten igyekszik tartani a panelt. Az anyaghasználat egy másik gyengébb pont, a recsegős műanyag nem mindenhol illeszkedik tökéletesen az ívelt formához. Pedig az ember azt gondolná, hogy a prémium kategóriában ilyesminek már nincs helye, mert hiába versenyképes a Philips ajánlata, attól még jócskán megkérik az árát, a Philips Evnia 34M2C8600 cirka fél millió forintról indul. Az ár a cikk elején említettekkel magyarázható, és tény, hogy ár-érték arányban akad jobb LED technológiás panel, de minőségben az OLED közelébe sem érhetnek.
