Azt hiszem, hogy az egész szerkesztőség nevében mondhatom, hogy a PC Guru az a hely, ahol jó értelemben találkozik a munka és a szórakozás, valamint a hobbi és a hivatás. Az ember általában a hétvégékbe igyekszik belesűríteni mindazt, amire hétköznap nem jut ideje, köztük egy kis kikapcsolódást is, és mivel utóbbi sok esetben egyenlő a videójátékokkal, gyakran ezeken a napokon kerül elő egy régi kedvenc, egy kihagyott újdonság, vagy akár egy várva várt új megjelenés. Hétvégame rovatunkban, hétről hétre, néhány szerzőnk ad egy kis betekintést abba, hogy náluk éppen melyik cím és milyen okból került terítékre, de lássuk is, hogy mi jutott erre a hétre.

descriptive text

wilson

Ha játékokról van szó, nehezen adom fel, és hacsak nem többtízóráról van szó, általában átszenvedem magam még azon is, ami nem tetszik. Most szerencsés helyzetben voltam, a héten a Return to Monkey Island stáblistája után a Shin-Chané is lepörgött, és mivel előbbit már a Steam Decken fejeztem be, igyekeztem azon a platformon maradni, és előhúzni valamit a backlogomból.

undertale.jpg

Így kapott második esélyt az Undertale, amiről elsőre annak idején lepattantam, és most két óra elteltével sajnos továbbra sem barátkoztam meg vele, így félek, ő is a harmadik esélyesek kalapjába esik. Már csak azért is, mert időközben (a már elvállalt kettő mellé) beesett egy harmadik tesztjáték is, amit 100%-ban a Steam Decken szeretnék végigvinni. Meglátjuk, összejön-e!

bullseye

Az elmúlt hetekben elég sok békés, kedves, lassúcska gazdálkodós játék került elém. Kicsit talán túl sok is, így nagy szükségem van valami brutális, gyilkolós címre, a khm… lelki békém miatt. Hogy pontosan melyikre azt még nem tudom, de lehet, hogy a Deathloop lesz a szerencsés, ha már beérett a Game Passba. Közben viszont kikapcsolódásképpen visszatértem a Backpack Hero-hoz, ami ugyan nem annyira véres, és körökre osztott játékként egyáltalán nem darálós, ellenben alapvetően remek, szépen, folyamatosan fejlődik, és egyre több őrült kombinációt lehet összehozni benne.

hetvegamebullseye20220928.jpg

Párat másnál láttam, vagy behörcsögöltem már magam is, de azért a mérgezős íjászat még mindig a kedvencem. Ráadásul pont most kaptunk egy új hőst új mechanikákkal, ezért elég nagy az esélye, hogy ezzel töltöm a hétvége nagy részét. A többit meg a Stardew Valleyval, ami ugyan teljesen illogikus döntés az alapján, amit eddig írtam, de ez van.

Ez lett volna Hétvégame rovatunk e heti beszámolója. Ti melyik játékba ugrotok bele a hétvégén?