• A Hitman 3 támogatása természetesen a megjelenés után sem áll le
  • Az IO Interactive pedig elárulta, mi minden vár ránk ezen a fronton februárban
  • Az biztos, hogy a kampány végigjátszása után sem fogunk unatkozni

A Hitman 3 idén januárban enyhén szólva is magabiztos rajtot vett, hiszen alig egy hét alatt visszahozta a fejlesztés minden költségét, a fejlesztők pedig természetesen ezután sem hagyják magára a játékot. Egyrészt jelezték már, hogy jönnek a különböző DLC-k, másrészt pedig további tartalmakkal is jelentkeznek majd, melyek közül a februári újdonságokat most be is mutatták.

Ezek alapján az újdonságok már ma elkezdődnek a The Baskerville Barney Escalation küldetéssel, ahol Dartmoorban kell eltennünk láb alól a teljes Carlisle családot, méghozzá szigorúan balesetek segítségével. Ezek után február 11-én élesedik egy új Featured Contract a MinnMax csapatától Dubaiban, amit február 18-án követ a szintén itt játszódó The Sinbad Stringent Excalation küldetés. A sort pedig február 25-én egy újabb Featured Contract zárja a KindaFunnytól, mely Dartmoorba kalauzol el minket. Emellett pedig érdemes lehet megemlíteni, hogy február 26-án érkezik egy Elusive Target kihívás is Sapienza városában.

Emellett pedig a Hitman 3 Deluxe Edition tulajai két további Escalation küldetéssel is gazdagodnak február 23-án. A The Gauchito Antiquity során különféle idegmérgekkel kell manipulálni áldozatainkat, mielőtt végeznénk velük, míg a The Proloff Parable segítségével egy valódi modern nindzsának érezhetjük majd magunkat, aki katanájával és mesterlövészpuskájával rak rendet az életére törők között.