• Jó ideje nem hallottunk már az In the Valley of Gods-ról
  • Twitterről több, a játékkal kapcsolatos anyagot is töröltek
  • A trailere is priváttá vált

A Firewatch-t jegyző Campo Santo 2017 decemberében jelentette be új játékát, az In the Valley of Godst, ám azóta a játékról semmit sem hallottunk, bár tavaly azt azért megtudhattuk, hogy a fejlesztőcsapatot felvásárolta a Valve.

Ez így önmagában még nem aggasztó, az már azonban igen, hogy az In the Valley of Gods-ot bejelentő trailert priváttá tették, miközben a fejlesztők, név szerint Jane Ng (3D environment artist), Claire Hummel (art director) és Jake Rodkin (társalapító) Twitterjéről eltűnt szinte minden poszt, ami a játékra vonatkozott.

Hivatalosan persze még semmit sem mondtak a Campo Santo szakijai, szóval mindez akár egy fejlesztői átszervezésnek is a része lehet, hiszen a Valve éppen most jelentette be a Half-Life: Alyx című VR-játékot, amire a stúdió bizonyára átirányított néhány szakembert. Továbbá az In the Valley of Gods steames adatlapja és weboldala is a helyén van még.

in-the-valley-of-gods-campo-santo.jpg