Az elmúlt napokban a kiadó és a fejlesztőcsapat több közleményben is elmondta, hogy nagyon keményen dolgoznak azon, hogy megoldják a szerverek körüli problémát. Ennek céljából egy külön teamet állítottak fel, melynek tagjai éjjel-nappal dolgoznak, valamint további szervereket kapcsoltak be, s leállítottak néhány kevésbé fontos közösségi funkciót, hogy könnyebben be tudjunk jutni -- ám mindez még nem volt elég.

A megtett lépések ellenére továbbra is akad jó pár játékos, akik hosszú várakozási időről, leterhelt szerverekről és összeomlásokról számoltak be, így nem is csoda, hogy az Amazon egy időre levette a kínálatából a SimCity digitális változatát, s noha mostanra már újra kapható a program, az EA a partnereinek küldött üzenetében az aktív reklámozás ideiglenes megszüntetését kérte, ameddig a rendszer működőképes nem lesz.

Az egész balhéért egy kiszivárgott belső üzenet (ennek létezését megerősítette az EA, a tartalmát viszont már nem kommentálta) szerint az EA Maxis teljes felelősségét vállalt. Ebben a cég általános ügyvezetője, Lucy Bradshaw elmondta, hogy noha az első 24 óra alatt több mint 700 ezer város készült, az Észak-Amerikában tapasztalt gondok Európába és Ázsiába is eljutottak, így a cég elsőszámú feladata most az, hogy villámgyorsan és nagymértékben növeljék a szerverek teljesítményét.

Bradshaw hozzátette: szeretné azt mondani, hogy nem fair a szerverproblémák miatt lehúzni a játék értékeléseit, de belátja, hogy ez végülis így van rendjén -- a Metacriticen a vásárlói értékelések erősen a nulla felé közelítenek, jelenleg 1,5-ös átlagon megállva. Hivatalos, formális bocsánatkérést egyelőre még nem kaptunk, de Bradshaw elmondta: buta dolog volt részükről, hogy nem látták előre a játék iránti várhatóan nagy keresletet, és emiatt rosszul is érzik magukat.

Hogy az érintett játékosokat némileg kárpótolják (pénzvisszatérítés ugyebár nincs) az EA egy ingyen játékot fog mindenkinek adni, aki aktiválta a példányát. Az ezzel kapcsolatos levelet március 18-án fogják kiküldeni, de azt még nem tudni, hogy mely, az Originen elérhető játékok közül választhatunk majd. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!