• Még idén ősszel érkezik a Doom: Annihilation című film
  • Mely a mozikat elkerülve egyből kereskedelmi forgalomba kerül majd
  • És elődjével ellentétben ezúttal tényleg a Pokol démonait engedi szabadon

Újra hallatott magáról az a filmes Doom adaptáció, melynek a létezésére még tavaly áprilissal derült fény. A Doom: Annihilation című alkotás a tervek szerint kihagyja majd a mozikat, és egyből a kereskedelmi forgalomba kerül majd, a rendezői székben pedig azt a Tony Gigliót találjuk, aki dolgozott már többek között a Resident Evil: Afterlife-on is.

doom-annihilation-02.jpg

A készítők most pedig egy rövid, de annál velősebb első trailerrel jelentkeztek, mely fél perc alatt felvázolja, nagyjából mire is kell számítanunk a filmtől: hatalmas fegyverekre, démoni ellenfelekre és egy Pokolba vezető portálra. Érdekesség egyébként, hogy a 2005-ös adaptációt sokan épp azért szólták meg, mert a szörnyek eredetére mutánsos-kísérletest választ próbált adni, és nem maradt meg az alapjául szolgáló játék megoldásánál. Nos, a jelek szerint ilyen problémák az új filmmel nem lesznek, szóval kíváncsian várjuk, mivel lepnek meg minket az alkotók ezúttal.

doom-annihilation-01.jpg