• Rebootot kap a Parajelenségek (Paranormal Activity)
  • Will Eubank (Árok) rendezi és Christopher Landon (Boldog halálnapot!) írja a filmet
  • Premier október 29-én a Paramount+ műsorán

A Parajelenségek (Paranormal Activity) széria is abba a korba lépett, hogy elérkezett az első reboot ideje. A hetedik film történetéről egyelőre nem sokat tudunk, előzetese alapján mindenesetre Amerika boszorkányos rémmeséi kerülnek terítékre. Ennek megfelelően az 1700-as, 1800-as évek díszletei közül indul a frissen közzétett első teaser előzetes, aminek démoni szereplői később megjelennek saját korunkban is. A megszokott kézikamerás, amatőr jellegű képek mellett ezúttal több beállított, flashback-szerű snittre számíthatunk.

paranormal-activity.jpg
(A kép forrása: Deadline)

Miután a 2015-ös Szellemdimenzió elhasalt a jegypénztáraknál, az Árokkal ismertté vált Will Eubank és a Boldog halálnapot!-filmeket jegyző Christopher Landon foglalták el a rendezői, illetve forgatókönyvírói pozíciót, hogy újra magasabb polcra helyezzék a produkciót. Utóbbinak egyébként nem ismeretlen a széria, hiszen ő felel több korábbi epizód szkriptjéért is. A Next Of Kin címre keresztelt új rész október 29-én debütál majd a Paramount+ streamingszolgáltató kínálatlában.