• Good Bad & Undead című film a klasszikus van Helsing történetet helyezi majd új környezetbe
  • Egy nem várt fordulattal indul már a cselekmény alaphelyzete is
  • Momoa és Dinklage a Trónok harca után először dolgoznak újra együtt

Jason Momoa és Peter Dinklage a klasszikus vámpírtörténetet feldolgozó Good Bad & Undead című készülő horrorfilmben szerepelnek együtt. Dinklage Van Helsinget, minden idők egyik leghíresebb szörnyvadászát alakítja majd, míg Momoa Drakula bőrébe bújik. A történetben azonban van egy csavar is, mely szerint a két ősellenség ezúttal együtt dolgozik. A vámpír úgy tesz, mintha a város lakóinak levadászása lenne a célja, míg Helsing elkapja őt, utána pedig együtt gyűjtik be a pénzjutalmat. 

A forgatókönyv Mark Swift és Damian Shannon tollából született, míg a rendezői székben Max Barbakov ül. Momoa és Dinklage pedig producerként is közreműködnek a projektben. A film megjelenési dátumáról egyelőre nincsenek információink, mindenesetre ez a frappáns csavar a kultikus történeten mindenképpen felkelti majd a műfaj rajongóinak figyelmét. 

jason-momoa-peter-dinklage.jpg