• Az Aspyr Media készíti a KotOR remake-jét
  • Ezt a mindig jól értesült Jason Schreier erősítette meg

Egy ideje már hallani pletykákat arról, hogy remake készülhet a Star Wars: Knights of the Old Republic kapcsán, a Bloomberg írója, a mindig jól értesült Jason Schreier pedig néhány hete azt írta, hogy "soha nem találnánk ki", melyik csapat készíti az állítólagos felújítást.

Nos, a közelmúltban kiderült, hogy valóban lehet valami abban, amit az iparági bennfentes mondott, a jelek ugyanis egyértelműen arra utalnak, hogy a korábban több Star Wars remastert is készítő és a BioWare-től rengeteg embert átszipkázó Aspyr Media áll a projekt mögött, akik eddig egyáltalán nem számítottak széles körben ismert csapatnak.

ugy-tunik-megvan-hol-keszul-az-uj-star-wars-knights-of-the-old-republic.jpg

Az Aspyr kapcsán friss fejlemény az is, hogy az Embracer Group felvásárolta őket, ennek kapcsán pedig megerősítették azt is, hogy a stúdiónál jelenleg egy 70 millió dollár költségvetésű AAA-kategóriás játék készül, ami szintén jól belesimul a KotOR pletykákba.

Erre az egész találgatásláncra tette fel most az egyik legutolsó kapcsot Schreier, a ResetEra fórumán ugyanis ismét felmerült a "soha nem találnátok ki" téma, melyre reagálva a cikkíró ezt kommentelte: "nem hiszem, hogy abban a topikban bárki ráhibázott volna erre". Nagyon úgy tűnik tehát, hogy nem véletlenek egymásutánjáról van szó, hanem tényleg szépen összeáll a kép – hamarosan remélhetőleg hivatalosan is.