• Nagyon erős rajtot mutatott be az It Takes Two
  • Josef Fares azonban már a következő játékára koncentrál
  • Ami szerinte még ennél is jobb lesz

Josef Fares a játékipar egyik legszínesebb figurája, akinek sosem kell a szomszédba menni némi önbizalomért vagy pár bevállalósabb kijelentésért. Az It Takes Two kapcsán például azt mondta, hogy 1000 dollárt fizet mindenkinek, aki menet közben megunja a játékot, most pedig a következő projektjével kapcsolatban nyilatkozott elég magabiztosan.

tga-2020-it-takes-two-bemutatkozott-a-brothers-alkotoinak-uj-jateka.jpg

Nemrég ugyanis egy interjúban felmerült a kérdés, hogy mégis min fog dolgozni az It Takes Two után, amire Fares nemes egyszerűséggel annyit válaszolt, hogy valami még jobb és még ütősebb játékon. Elmondása szerint az alapötlet is nagyon stabilnak mondható, épp ezért meg van győződve róla, hogy a következő projektje még az It Takes Two-nál is jobb lesz. Mindez pedig azért is merész kijelentés, mert a fenti játék elég szépet ment mind a kritikusok, mind a játékosok között (a mi tesztünket róla itt olvashatjátok), így Fares elég magasra tette azt a bizonyos lécet.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!