• [NYERJ!] Töltsd ki a cikk végén található kvízt, és a tiéd lehet egy Ghost of Tsushima (PS4) játék!

Habár a hosszú várakozásnak november 19-én, a PlayStation 5 megjelenésével hivatalosan is vége lett, hiszen beköszöntött az új konzolgeneráció, de minden idők egyik legsikeresebb konzolja, a 2013 novemberében megjelent PlayStation 4 annyira sok játékkal örvendeztetett meg minket, hogy ember legyen a talpán, aki mindent látott, mindennel játszott, és nem rendelkezik a polcán vagy a gépén legalább egy olyan játékkal, ami még a próbára vár. Persze bőven van továbbra is olyan, ami érdemes a vásárlásra, ebben igyekszünk segíteni! 

(A PlayStation 5 szinte teljes egészében kompatibilis a PlayStation 4-játékokkal, így az alábbi listán szereplő címek mindegyike futtatható az újgenerációs konzolon is!)

AKCIÓ

Spider-Man: Miles Morales

  • Platform: PS4, PS5
  • Nyelv: magyar felirat
  • Teszt

sony1spider-manmilesmorales.jpg

Szuperhősös játékból nem mondható, hogy túlkínálat lenne, igazán jó szuperhősös játék viszont akad, a legjobb pedig eredetileg 2018-ben jelent meg. A Ratchet & Clank és a Spyro kapcsán ismert Insomniac Games hihetetlen odaadással és aprólékossággal keltette életre a világ egyik legismertebb és legikonikusabb hősét, elszakadva az eredettörténet újradolgozásáról, egy olyan szerethető és kifejezetten hiteles Peter Parkert ábrázolva a képernyőkön, akinek még a problémáival is azonosulni lehet. Oké, szerencsére a mi életünket nem keserítik meg szupergonoszok, és azon sem kell méláznunk, hogyan cipeljük a hátunkon egy gigantikus nagyváros megvédésének terhét, de az biztos, hogy a Marvel’s Spider-Man egészen páratlanra sikeredett. Igazán örömteli, hogy a PlayStation 5-tulajdonosok egy grafikailag továbbgondolt változatot is elérhetnek, az viszont már egyenesen mámorító, hogy ezzel párhuzamosan mindkét generációra megérkezett a Miles Morales, a játék nagyszabású, önállóan futtatható spinoffja, melyben egy újabb ember ölti magára a Pókember-jelmezt. Ráadásul ez a kifejezetten hosszú kaland minden szempontból nézve kihagyhatatlan, hiszen nem csupán visszainvitál New Yorkba, de közben egy olyan történetet is elmesél, amely sok szempontból még az alapjátékot is lepipálja.

Ghost of Tsushima

  • Platform: PS4
  • Nyelv: magyar felirat
  • Teszt

sony2ghostoftshushima.jpg

Egy egész konzolgenerációt általában valami nagyszabású játékkal szokás elbúcsúztatni, ezen szerep a PlayStation 4 esetében pedig a Ghost of Tsushimának jutott, amit a legegyszerűbb úgy összefoglalni, mint a tökéletes szamuráj-szimulátor. Vagy inkább nindzsa-szimulátor: a Sucker Punch Productions fantasztikus akció-kalandjátékában ugyanis egy olyan főhős bőrébe kell bújnunk, aki a kései 13. század Japánjában, a Tsushima-szigeten első kézből tapasztalja meg, milyen az, amikor egy idegen inváziós sereg lerohanja valaki otthonát. Jin Sakai azonban nem ül ölbe tett kézzel, így minden tudását bevetve igyekszik méterről méterre visszafoglalni otthonát, és ennek során bizony nem zárkózik el attól, hogy a nindzsák eszköztára mellett azok hitvallását is átvegye. A parádésan gyönyörű terep mellé ugyani egy kifejezetten gazdag fegyver- és kiegészítő-repertoárt kapunk, amely folyamatosan bővül, ahogy Jin tudása is. A szerepjáték elemekkel is alaposan meglocsolt Tsushima a 2020-as év egyik legjobb játéka volt, amely akkora mennyiségű tartalommal rendelkezik, hogy önmagában ki tudja tölteni a teljes ünnepi szezont.

The Last of Us Part 2

  • Platform: PS4
  • Nyelv: magyar felirat
  • Teszt

sony3tlou2.jpg

Az elmúlt évtizedek során több olyan játék volt, ami maradandó élményként maradt meg, és erre keresve sem találni jobb példát, mint a The Last of Us. Az Uncharted-szériáról ismert Naughty Dog 2013-ban gyakorlatilag páratlan filmszerűséggel és drámaisággal mutatott be egy történetet és egy világot, amit romba döntött egy fertőzés. Joel és Ellie több hónapon át zajló útja a PlayStation 3 egyik csúcsa volt, hét év elteltével, idén pedig végre megérkezett a folytatás. A The Last of Us Part 2 pedig azt hozta, amit vártunk tőle: újabb drámát, további filmszerűséget és egy szívfacsaró történetet. Komorságával ráadásul csak az erőszakossága tud vetekedni, a Part 2 ugyanis példátlanul naturalista módon ábrázolja azt a hihetetlen kegyetlenséget, amellyel a világ romjain kinőtt új civilizáció tagjai kezelik egymást – és pont ez, na meg felejthetetlen karakterei, elképesztő látványvilága az, amely annyira kihagyhatatlanná, annyira maradandóvá teszi.

CSALÁDI

Concrete Genie

  • Platform: PS4
  • Nyelv: magyar felirat
  • Teszt

A fantázia mindenre képes – ha pedig tehetséggel és egy szó szerinti varázsecsettel társul, akkor a lehetőségek tárháza határtalan. A Concrete Genie-ben mindenképp, hiszen a tavasszal megjelent, rendkívül különleges játékban Asht irányítva kell életre keltenünk azon fantázialényeket, melyek eredetileg csak a jegyzetfüzetünkben éltek. Az ehhez helyszínül szolgáló Denska városa ehhez pedig kisebb-nagyobb feladványokkal és megoldásra váró akadályokkal asszisztál, melyek mindegyikét rajzolással és a rendelkezésre álló eszközök kreatív használatával tudhatjuk le. A Concrete Genie igazán üde színfoltja a PlayStation kínálatának, amit a fontos mondanivaló (a tesztet érdemes újra elővenni a bullying vs. művészet tematika miatt), a meseszép látványvilág és az egészen egyedi hangulat mellett a rendkívül ötletes játékmenetbeli újítások koronáznak meg, így épp olyan kiváló választás lehet a nyugodt estékre, mint az izgalomtól nyüzsgő napokra.

Sackboy: A Big Adventure

  • Platform: PS4, PS5
  • Nyelv: magyar felirat
  • Teszt

Minden platformnak megvannak a maga ikonikus hősei, és a PlayStation 3-nak ez Sackboy volt. A kreativitást piedesztálra emelő LittleBigPlanet-sorozat főhőse az elmúlt években jól megérdemelt pihenőjét töltötte, ám a PlayStation 5 megjelenése alkalmából végre visszatért, sőt még az előző konzolgenerációra is ellátogatott. A Sackboy: A Big Adventure ugyanis egy teljesen új kaland, mind Sackboynak, mind a játékosoknak, hiszen ez már egy hagyományos platformjáték – legalábbis a műfajt tekintve, a Sackboy: A Big Adventure ugyanis dúskál a jobbnál jobb ötletekben. Parádés hangulatát megtartva mutat be egymástól gyökeresen eltérő világokat, melyek csak úgy úsznak a színekben, a hangulatban és a változatosságban. Egyszer egy szélsebesen száguldó fatákolmányon kell helytállnunk, máskor ragadós talppal kell felmászni papírdombokra, néha pedig egy rakétába huppanva kell szelnünk az eget. Az ilyen és ehhez hasonló ötletek szó szerint méterenként követik egymást, méghozzá sokáig, hiszen ez egy nagyon hosszú, nagyon tartalmas kaland, aminek ráadásul akár négy játékos is nekiállhat, hol egymást segítve, hol egymást akadályozva. Tökéletes családi szórakozás és fenomenális platformer-élmény.

Dreams

  • Platform: PS4
  • Nyelv: angol
  • Teszt

Ami a PlayStation 3-nak a LittleBigPlanet volt, az a PlayStation 4/5-nek a Dreams: nem csupán az alkotók ugyanazok, de az alapötlet, az alkotás is. Igaz, itt szó szerint bármi létrehozható, hiszen nem véletlenül hívják a játékot "Álmoknak" – a Dreams lényegében egy végtelenül gazdag eszköztár, mellyel mindenki létrehozhatja álmai videójátékát, diorámáját, vagy igazából bármit, amit csak el tud képzelni, az elkészült mű ráadásul megosztható a nagyvilággal. Készíthető egyszerű vagy épp komplex játék, digitális festmény, vagy akár egy komplett település is – mindennek csak a képzelet, na meg a kevéske korlát szab határt. Aki viszont épp szünetelteti az alkotói vágyát, az sem fog unatkozni, hiszen a Dreams könyvtárában a világ minden szegletéből találhatók alkotások, melyekkel bármennyi időt el lehet tölteni – az álmodozás ugyanis néha olyan csodákhoz vezet, mint amilyen a Dreams maga.

AKCIÓ-SZEREPJÁTÉK

Nioh 2

  • Platform: PS4
  • Nyelv: angol
  • Teszt

Nem mondhatni, hogy teljesen váratlan helyről érkezett licit a Souls-játékok koronájára, a Dark Souls-széria legyőzésére, hiszen a Team Ninja már azelőtt könnyfakasztóan nehéz játékokat csinált, mielőtt a Souls-sorozat elindult volna, de az biztos, hogy a 2017-ben megjelent Nioh hatalmas meglepetést okozott, amin az idén tavasszal érkezett folytatás igyekezett túltenni. Azt kell, hogy mondjuk, sikerrel, hiszen a második rész alapvetően elődjének finomhangolása, azaz, egy már-már riasztóan nehéz, de pontosan ezért addiktív akció-szerepjáték, ahol egy olyan szamuráj bőrébe bújhatunk, aki a japán mitológia és a fantázia szülte szörnyek egész seregével veszi fel a harcot. Nem is akárhogy: a Nioh 2 harcrendszere egészen megdöbbentően összetett, kitanulása és elsajátítása nemcsak komoly alázatot, de annál is komolyabb elszántságot követel meg, amit hatalmas sikerélménnyel honorál. Aki kihívásra vágyna, ne keressen tovább.

Demon's Souls

  • Platform: PS5
  • Nyelv: angol
  • Teszt

Ahol minden elkezdődött: a PlayStation 5 nyitányát megkoronázó, a generációváltást bearanyozó Demon's Souls a Souls-játékok kiindulópontja, tulajdonképpen egy komplett műfaj megalkotója, nem mellesleg a PlayStation 3 egyik legnagyobb klasszikusa, amely hihetetlen odaadással és aprólékossággal tért vissza, hogy az alapoktól újraépítve, a PlayStation 5 hardverének erejét megmutatva ismertessen meg egy teljesen új közönséget a szenvedéssel. A szenvedéssel, amiért az ember házhoz megy, hiszen a Demon's Souls egy végtelenül nehéz, de annál kielégítőbb akció-szerepjáték, melyben egymagunkban (vagy fantomként jelenlévő társakkal) kell felvenni a harcot egy egész királyságnyi szörnyűséggel. Ehhez kapunk egy hatalmas mélységgel rendelkező, mégis egyszerűen megérthető és megtanulható játékmenetet, a szokásosnál jóval magasabb nehézségi szintet, és olyan káprázatos látványvilágot, hogy néha méterenként ámuldozik az ember. Nem kérdéses, hogy ha PlayStation 5-öt vásárolsz, a Demon's Soulsnak a kosaradban a helye!

VR

Marvel's Iron Man VR

  • Platform: PS4
  • Nyelv: angol
  • Teszt

A virtuális valóság térhódításában úttörő szerepet betöltő PlayStation VR gazdag játékkínálata idén is bővült, hiszen júliusban jelent meg az a Marvel's Iron Man VR, melyben mindenki Tony Stark bőrébe bújhat. Jobban mondva páncéljába, hiszen ez egy igazi Vasember-szimulátor, ahol a PlayStation VR segítségével bárki felcsaphat szuperhősnek, megpróbálva megmenteni a világot azzal az eszköztárral, amely ismerős lehet mind a filmvásznakról, mind a képregényekből. Mámorító repkedés, izgalmas és filmszerű szituációk, és persze Tony Stark. Mi kellhet ennél több?!

No Man's Sky

  • Platform: PS4
  • Nyelv: angol
  • Teszt

Minden idők talán leggrandiózusabb visszatérése egész biztos a No Man's Sky-t illeti, hiszen annak sokak számára csalódást okozó debütálása óta nemhogy nem a babérjaikon ültek a fejlesztők, de olyan mennyiségű tartalmat, változtatást tettek a játékba, hogy a 2020-as No Man's Sky össze sem hasonlítható a rajtnál tapasztalható állapotokkal. A PlayStation 5 megjelenésével párhuzamosan pedig a legújabb, továbbra is teljesen ingyenes toldalék is megérkezett. Az újgenerációs update PlayStation 5-ön többek között kidolgozottabb, látványosabb világokkal, magasabb képfrissítéssel, 32 fős online multiplayerrel vár, ráadásul tovább javít azon a PSVR-támogatáson, melynek révén a NMS tényleg semmihez sem hasonlítható játékélményt nyújt, ahol szó szerint egy egész univerzumot fedezhetsz fel vagy alakíthatsz kedvedre, meghódítva az ismeretlen világokat.

NYEREMÉNYJÁTÉK

Szeretnél nyerni egy Ghost of Tsushima (PS4) játékot? Akkor nincs más dolgod, mint hibátlanul válaszolni az alábbi kérdésekre a Demon's Souls kapcsán, és bekerülsz a kalapba, melyből 2021. március 31-ig kihúzzuk a szerencsés nyertest!

>> GHOST OF TSUSHIMA NYEREMÉNYJÁTÉK - PLAYSTATION KVÍZ <<

Tripla esély! Töltsétek ki a Sackboy kvízünket és a Demon's Souls kvízünket is, így akár háromszor is bekerülhettek a kalapba!