• Világszerte jól fogy első héten a Nintendo Switch
  • A konzol az amerikai piacon érte el a legnagyobb sikert
  • Nyitócíme, a Zelda: Breath of the Wild minden idők legkelendőbb Nintendo játéka

A Nintendo Switch készletei gyorsan kimerültek, gyakorlatilag az első héten elkapkodták az összeset, ennek következményeképpen a nyerészkedők is megjelentek. Az eredményben természetesen az előrendelések is nagy szerepet játszottak, no meg a konzol nyitócíme, a Zelda: Breath of the Wild, mely a leggyorsabban fogyó játék lett a Nintendo történelmében, első heti eladásai a Super Mario 64 és a Super Mario Bros számait is túlszárnyalták.

A legnagyobb sikert az Egyesült Államokban érte el a konzol, itt az első hét alatt több fogyott belőle, mint a Nintendo eddigi legsikeresebb kütyüjéből, a Wii-ből. Bár pontos számokat nem árultak el, de ha hiszünk a cégnek, ez több, mint 600 ezer darabot jelent. Ugyanez azonban nem mondható el az Egyesült Királyságra, bár ott is gazdára talált 80 ezer példány, de ezzel sem a Wii, sem a 3DS eladásait sem sikerült megdönteni, de a Zelda itt is remek helyen, az eladási listák második helyén nyitott.

Mi ebből a tanulság? A világ különböző részein mások a játékosok szokásai, és nem csak játékok hanem a vásárlás terén is. Tehát egy cég vagy termékének sikerét nem a saját Kárpát-medencei helyzetünk alapján kell megjósolni a reggeli kávézaccból. Persze a hosszú távú sikert a Wii 2006-os megjelenése óta eladott több, mint 100 milliója jelentené, de erre még minimum tíz évet kell várnunk. Mindenesetre az érdeklődés megvan, a vásárlókat érdekli az újdonság ereje, hogy ez elindíthat-e egy lavinát, egy év távlatából talán megmondhatjuk majd.

nintendo-switch-partiarcok.jpg