• December 7-től kapható a decemberi PC Guru
  • Többféle dobozos játék jár a magazin mellé
  • ESET Internet Security kód is ját az újsághoz
  • RENDELD MEG A PC GURU WEBSHOPBÓL
  • LÉGY TE IS ELŐFIZETŐ

Újabb év végéhez értünk, újra ünnepi lázban ég a PC Guru csapata -- ám idén kétszeresen is ünnepelünk, hisz a magazin idén múlt 25 éves, a jubileumi esztendő pedig megérdemli, hogy a szokottnál is tartalmasabban töltsük. Ennek szellemében már a januárt is dobozos teljes játékokkal kezdtük, növeltünk az újság szövegmennyiségén, a júliusi számot 132 oldalra hizlaltuk, hogy a régi és új gurusok egyaránt megszólalhassanak benne, valamint összehoztunk egy különszámot a Microsofttal, és útjára indítottuk az Esport Magazint, illetve a Borzongást. Szóval volt mivel foglalkozni 2017-ben -- és akkor most itt az esztendő utolsó Guruja, amihez hogy, hogy nem, ismét dobozos teljes játék jár, másodszor ebben az évben (és előreláthatólag a jövőre nézve utoljára).

PC Guru 2017/12
A PC GURU DECEMBERI SZÁMA DECEMBER 7-TŐL KAPHATÓ AZ ÚJSÁGOSOKNÁL ÉS A HIPERMARKETEKBEN

Persze a teljes játék egy dolog, a tartalom pedig egy másik; a decemberi Guru dupla borítóval érkezik, elöl a Star Wars Battlefront 2 látható, hátul pedig a Seven: The Days Long Gone -- mindkét játékról részletes tesztet olvashattok az újságban. Ezen felül olvashattok a Call of Duty: WWII-ről, a Need for Speed Paybackről, a Nioh PC-s változatáról (ehhez a játékhoz egy két oldalas tippcsokorral is szolgálunk), de leteszteltük az új Outcastet, a Numantiát és a LEGO Marvel Super Heroes 2-t is.

A teszteken túl előzetesekkel is szolgálunk, az Early Access rovatban többek között az ígéretes ATOM RPG-t és a Sim Antet idéző Empires of the Undergrowth-t mutatjuk be, de mivel nemrég volt Blizzcon, ezért a rendezvénynek is szentelünk két oldalt, megtűzdelve egy részletesz World of Warcraft: Battle for Azeroth bemutatóval. Ezen felül pedig jórészt extra tartalmat nyújtunk, többek között az ilyenkor hagyományosnak mondható "Év játékai"-összeállítást, illetve novemberben volt szerencsénk ellátogatni Párizsba is, így a Paros Games Weekről is olvashattok egy beszámolót. Sőt Magyarországon járt az FPS zsáner atyja, John Romero, akit sikerült interjúvégre kapnunk.

És ez még csak pár kiemelt anyag, hiszen ismét van év végi hardverajánló, Láthatatla hősök rovat, iPon ÁlomPC, leteszteltük az Xbox One X-et, megjárta szerkesztőségünket a legújabb GeForce, és még további érdekességeket vetettünk papírra -- a teljes tartalmat ide kattintva érhetitek el.

DOBOZOS TELJES JÁTÉKOK

Ahogy azt a cikk elején már írtuk, decemberben is dobozos teljes játékokkal várunk benneteket. Annyi csavar viszont van a történetben, hogy a hivatalosan feltűntetett 22-féle játék nem az összes; meglepetéseket is találhattok az újsághoz csomagolva országszerte, az előfizetőink pedig olyan játékokat kapnak, amelyek csak nekik érhetők el (persze, mint írtam, meglepetések előfordulhatnak). A játékokkal kapcsolatban, ahogy korábban, úgy most sem a PC Guru csapata nyújt technikai és egyéb segítséget, hanem az azok forgalmazásáért felelős Cenega Hungary, akiknek elérhetőségét megtaláljátok a magazinban, sőt IDE KATTINTVA IS, A TELJES JÁTÉKOK ISMERTETÉSÉBEN.