• 23 millió dollár gyűlt össze tavaly videójátékokra a Kickstarteren
  • Ez az elmúlt öt évet tekintve a legmagasabb összeg

Több mint tíz éve már annak, hogy elindult a Kickstarter, melynek köszönhetően a közösségi finanszírozás révén rengeteg videójáték valósulhatott már meg, köztük olyan címekkel, mint a Shenmue 3, a Bloodstained: Ritual of the Night vagy a Torment: Tides of Numenera. 2020 pedig szintén sikeres esztendőnek bizonyult, több pénz gyűlt össze ugyanis, mint az elmúlt öt évben bármikor.

kickstarter-2015-ota-nem-dobtak-ossze-ennyi-penzt-videojatekokra.jpg

A tavalyi évben a videójátékos Kickstarter-projektek összesen 23 millió dollárt tudtak összekalapozni, ennél több pedig legutóbb 2015-ben jött össze, amikor is 41 millió dollárral járultak hozzá az érdeklődők a készülő játékokhoz. 2019-hez képest 35 százalékkal nőtt az összeg, mint ahogy mennyiségre is javult a helyzet: az egy évvel korábbi 1 331-hez képest tavaly 1 403 cím érte el a kitűzött célt.

A sikeres projektek között 6 olyan volt tavaly, amely 500 ezer dollárnál is több pénzt gyűjtött össze. A legnagyobb támogatást az Eiyuden Chronicle: Hundred Heroes kapta, amire 4.6 millió dollárt dobtak össze, de ebbe a kategóriába sorolható a The Wonderful 101: Remastered, a Pathfinder: Wrath of the Righteous, a Kindred Fates, a Sea of Stars és a My Time at Sandrock is.

Minden ágazatot tekintve egyébként összesen 730 millió dollár gyűlt össze a Kickstarteren tavaly, a legtöbb pénzzel pedig ezúttal is a társasjátékokat támogatták, melyek összesen 237 millió dollárnyi közösségi finanszírozásban részesültek, 3 163 sikeres projekttel. Az alábbi évösszegző bejegyzésben még több statisztikát találtok a 2020-as évről.