• Három játékkal bővül az Xbox Game Pass kínálata november második felében
  • A Dune: Spice Wars is köztük van
  • Három Battlefield epizód viszont kikerül a könyvtárból a hónap végén

Az elmúlt hónapokban bizony finoman szólva is megérte felszállni a Game Pass vonatra, hiszen olyan címek landoltak a Microsoft előfizetéses szolgáltatásának egyre terjedelmesebb könyvtárában, mint a Starfield, a Forza Motorsport, a Lies of P, vagy épp a Dead Space. November második felében ugyan nem kapunk ilyen nagy játékokat, ám még így is van miért vágni a centit, mivel 17-én, tehát a megjelenése napján már landol is a kínálatban a Persona 5 Tactica, amely a taktikai szerepjátékok műfajába tereli az Atlus nagysikerű JRPG-sorozatát. Ez pedig még csak nem is a legfontosabb érkező, tekintve, hogy Frank Herbert világának kedvelői is el lesznek kényeztetve konzolon.

f-5j0mawiaaexv.png

November 28-án fut ugyanis be a PC Game Pass keretében már elérhető Dune: Spice Wars, avagy a Shiro Games 4X stratégiája, amelyben Arrakis irányításáért zajlik a küzdelem a frakciók között. Ráadásul szintén ezen a napon gurul be a tavaly augusztusban megjelent Rollerdrome – méghozzá szó szerint, mivel az OlliOlli World fejlesztőinek eszement programjában egy görkorcsolyával lavírozva kell túlélnünk az arénák kihívásait. Egy látványvilágában és játékmenetében is egészen különleges alkotásról van szó, tehát ha valami ínyencségre vágytok, mindenképp adjatok neki egy esélyt. Mindenemellett a Coral Island című farmszimulátor is elérhetővé vált a tegnapi nap folyamán, szóval a nyugisabb élmények kedvelői is könnyedén megtalálhatják a számításaikat. A lövöldözés szerelemeseinek ugyanakkor iparkodniuk kell, mivel november 30-án három Battlefield epizód is kikerül a szolgáltatásból, íme a távozók listája: