Chris Roberts űrszimulátoráról már egy ideje nem volt új hír, hisz a játék rengeteg pénzt összegyűjtött, a csapat pedig éjt nappallá téve dolgozik, hogy tartani tudja a 2014 tavaszára belőtt megjelenést. Ugyanakkor érdemes nem elfelejteni, hogy csak a Kickstarter-kampánynak van vége, a hivatalos weboldalon még mindig küldhetünk adományokat a fejlesztőknek.

És hogy hol tart a gyűjtés pontosan? Nos, a mai napon a játék készítésére fordítandó összeg átlépte a döbbenetes 9 millió dollár értéket! Ez összesen több mint 161 ezer adakozókedvű elővásárló pénztárcájából jött össze, melynek elenyésző hányada (34 ezer fő) érkezett a Kickstarterről, bizonyítva Chris azon teóriáját, miszerint a közösség alapú finanszírozás kerete mindegy, a befolyó összeg csak és kizárólag a termék előzetes minőségén múlik.

Márpedig a Star Citizenbe egyelőre lehetetlen belekötni. A grafika nagyon szép, hála a fejlett CryEngine 3.0-nak, a játékélmény pedig egy igazi, keményvonalas űsrzimulátort ígér, kidolgozott sztorival és tágas multiplayer-lehetőségekkel. Premier elvileg tavasszal, kizárólag PC-re, bár Roberts nemrég azt mondta, egy PlayStation 4-es változatot nem tart elképzelhetetlennek.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!