Kínában korábban sok fiatalt kitiltottak az internetkávézókból, és időhatárokat is szabtak a fanatikus játékosokat visszafogva, az olyan korábbi esetek miatt, melyek során fiatalok belehaltak maratoni játékversenyekbe. Korábban az is előfordult, hogy a játékos-játékos elleni tartalmat visszaszorították a fiataloknál, illetve kiszedették a csontvázakat bizonyos fantasy játékokból.(Köztük a WoW-ból is.)
Nemrég kavart hatalmas nemzetközi botrányt az a kínai intézkedés is, amely internetes szűrőszoftver elhelyezésére kötelezte a Kínába importáló PC-gyártókat világszerte azért, hogy az internetről letölthető pornográf "és egyéb gyanús" tartalmakat kiszorítsák az országból.
A Microsoft, illetve az amerikai hardvergyártók szövetsége egyaránt elítélte a "zöld gátnak" elnevezett szoftver bevezetését, azt hangsúlyozva: a kínai kormány ezzel visszaélve más tartalmakat is "megszűrhet" — különös tekintettel a szabad politikai véleményekre.
A kínai kormány viszont azzal érvelt, hogy a zöld gát használata nem kötelező, könnyedén el lehet távolítani a gépekről, és nem kell félni: "semmilyen retorzió sem éri azokat, akik ezt meg is teszik"...