Azt mondják, hogy ahogyan Huxley (A szép új világ szerzője, akinek regényét pont most vitte képernyőre a Netflix), úgy Orwell is belelátott a nagyok játékába, illetve az Állatfarm disznópiája után olyan körökben mozgott, hogy élete legfőbb műve nem is annyira fikció, mint inkább figyelmeztetés a társadalom számára. Ha ebből az irányból vetünk pillantást az 1984 (aka az utolsó európai ember) cselekményére, könnyen találhatunk párhuzamokat a modern kor egy-egy jellemzője és a történet sötét disztópiája között, de szerencsére bőven vannak különbségek is. Az azonban tény, hogy az 1984 nem véletlenül élt meg annyi kiadást, nem véletlenül olyan ismert még 70 esztendővel a születése után is, és nem véletlen, hogy generációtól és gondolkodásmódtól függetlenül javasolt mindenkinek az elolvasása. 

helikon-kiado-orwell-1984-pcguru-1.jpg

Várom, hogy egy angyal érkezzen...

A cselekmény főszereplője Winston Smith, aki a Párt alkalmazásában állva hamisítja és írja újra a történelmet, és bár megbízható módon teszi mindezt, az otthon magányában olyan dolgok is az eszébe jutnak, amikért a Gondolatrendőrség könyörtelenül elviszi éjszaka az embereket. Winston nemcsak naplót vesz egy eldugott kis boltból, de leírja gondolatait, amik a mindent látó és uraló Nagytestvér, valamint az őt hatalmon tartó oligarcha ellen szólnak. Márpedig egy olyan világban ez rengeteg veszélyt jelent, ahol a cél a szépség, a művészet, az öröm, a nevetés, az orgazmus, a hűség eltiprása és eltörlése, ahol a nemek nem számítanak, ahol a család szitokszó, és ahol az egyetlen Isten az ember, aki mindent irányít.

Winston azonban minden félelme és önmegtartóztatása ellenére egyre mélyebbre hatol a nyúl üregében, ahol összetalálkozik egy másik lázadóval, a látszólagosan a rendszert abszolút kiszolgáló Júliával, akivel az érzelmekre, a gyönyörre és egyben a Párt elleni harc lehetséges módszereire is rátalál, sőt együtt egyre közelebb kerülnek a Testvériséghez, mely a mendemondák szerint a háttérben küzd az igazságtalanság és elnyomás ellen. De vajon tényleg van esély egy ilyen diktatórikus rendszerben, ahol az embert a teleképnek nevezett készülékeken minden egyes pillanatban figyelik, ahol az új nyelv az elkorcsosulást és butulást szolgálja, és ahol a Párt rettegett 101-es szobája az elképzelhető legnagyobb borzalmakat rejti?  

helikon-kiado-orwell-1984-pcguru-3.jpg

...és én fizetek a bűnért, mert vétkeztem

Orwell regénye mind a mai napig lehengerlő erejű mű, ami már indulásakor is elképesztően sötét jövőképet fest az olvasó elé, de ez a látvány egyre csak feketedik, ahogy többet tudunk meg a berendezkedett hatalomról és az emberek irányításának hátteréről. Ha létezik definitív disztópia, akkor ez az, és bár nem egy könnyű olvasmány, a szó szoros értelmében, nehéz letenni, kihagyni pedig végzetes hiba. Nem véletlen, hogy annyi kiadása létezik már itthon is, a Helikon Zsebkönyvek illusztris társaságába keveredve (Poe-tól Lovecrafton át Márai és Nietzsche munkásságáig) pedig bárhol kiváló társ lehet kisebb mérete miatt. Nem mellesleg, bár könyvet nem a borítójáról ítélünk, azt is el kell mondani, hogy Szabó Levente borítóterve is baromi jól néz ki. Ha pedig rajzok, akkor a regény mellett van más is, amit ajánlani lehet…

helikon-kiado-orwell-1984-pcguru-2.jpg

Merthogy létezik képregény-változat, Fido Nesti rajzaival, amik egy elvontabb, szürreálisabb, elnagyoltabb formában keltik életre a letargia és tehetetlenség, a kilátástalanság szürkeségének ötven árnyalatát. Maga a sztori néhány elem kihagyásával ugyan, de szinte szóról szóra idézi az írott verziót, egy helyen még a rajzokat is elhagyva, hogy előtérbe kerülhessen A KÖNYV, ami új lendületet ad Winston és Júlia lázadásának, miközben a lezárást követően a regényváltozathoz hasonlóan megtaláljuk benne a függeléket, sőt még az alkotók rövid bemutatását is. Más kérdés, hogy nekem valamiért a regény sokadik olvasása után a képregény olyan sokat nem tett hozzá az élményhez (pedig nagyon kíváncsi voltam rá), és ugyan emiatt megmaradok az írott verziónál, szinte biztos vagyok benne, hogy a grafikus forma másoknak még ugyanúgy hatalmas élmény lehet, mint anno, korosztályomnak a Maus volt. A regény mindenképpen ajánlott, sőt mi több, kötelező darab, pláne 1984 forintos árával (ami a Helikon honlapján 1587 Ft), emellett pedig kicsit talán soknak tűnhet a képregényes kötet 3999-es összege (a kiadónál 3199… a borító amúgy itt is telitalálat), de az érdeklődőknek azt is érdemes lehet beszerezni a gyűjteménybe. Ha pedig valaki az 1984 végére ért, javasolt nekikezdeni az Állatfarmnak is. Hiszen mind egyenlők vagyunk, de vannak, akik egyenlőbbek a többieknél.

  • Regény/képregény címe: 1984
  • Kiadó: Helikon Kiadó
  • Ára: a regény 1587, a képregény 3199 forint (akciósan a Helikon Kiadó honlapjáról, egyébként 1984 és 3999 forint)