• Nyáron mutatkozhat be a Persona 6 és a Persona 3 felújítása
  • Utóbbi állítólag annyi frissítést kapott, hogy egy teljesen új játéknak érződik

A Persona 5 sikerén felbuzdulva az ATLUS nem csak a széria legutóbbi felvonását hozta el tavaly új közönségekhez, de pár nappal ezelőtt még korábbra visszanyúlva a Persona 3 Portable-t és a Persona 4 Goldent is modern platformokra költöztette. Ugyan a sorozat következő állomásáról hivatalosan nem sokat tudunk, de egy Im A Hero Too néven futó szivárogtató, akinek a sorozattal kapcsolatos korábbi információi is helyesnek bizonyultak, a ResetEra felületén most elárulta, mikor számíthatunk a leleplezésükre.

personaseries2.jpg

Állítása alapján a Persona 3 sokat pletykált felújítása és a Persona 6 is valamikor a nyáron kerülhet bemutatásra, bár eredetileg korábbra tervezték. Im A Hero Too szerint a felújításban annyi frissítés lesz, hogy egy teljesen új játéknak fog érződni, a Persona 6 pedig a mostani multiplatform megjelenések ellenére nagy eséllyel PlayStation-exkluzív lesz.