Lara Croft atyja elhagyta az ősi kúriát...A Core Design tagjaként Toby tervezte meg a Tomb Raidert, és annak ma már ikonná magasztosult hősnőjét, Lara Croftot. Aztán siker ide vagy oda, 1997-ben otthagyta a céget, mert úgy érezte, nem kapja meg azt a kreatív szabadságot, amely a zavartalan munkához szükséges. Az év végén megalapította a Confounding Factor nevű céget korábbi kollégájával, Paul Douglasszel, hogy aztán hét évig (!) dolgozzon a Galleon című akciókalandon, amely 2004-es debütálásakor eléggé vegyes fogadtatásra talált. Nem sokkal ezután az Eidos visszacsábította Tobyt (a CF ezzel meg is szűnt), amely ekkor próbált új életet lehelni a Tomb Raider-franchise-ba a Crystal Dynamics segítségével. Bár kreatív tanácsadónak kérték fel, végül teljesen belefolyt a Tomb Raider: Legend készítésébe. Ezután ott bábáskodott az Anniversary születésénél, majd ugyancsak alaposan kivette a részét az Underworld hegesztéséből is. Nemrég az is kiderült, idén január óta, azaz közel kilenc hónapja egy új, eddig még be nem jelentett projektet vezetett a kaliforniai fejlesztőcsapat élén (ami persze feltételezhetően egy új Lara-kaland, amelyről szivárogtak már ki képek, infók, de ugye ez erősen pletykakategória).

Toby Gard most épp olyan váratlanul, mint a Tomb Raider II készítésének elején, bejelentette, hogy ismét otthagy csapot-papot. Őt idézve: „Nyilvánvalóan titkos, mi zajlik Crystal Dynamicsnél, de a helyzet az, hogy többé nem dolgozom velük, saját tanácsadói vállalkozásba kezdtem.”

Az Eidos, illetve a tulajdonos Square Enix egyelőre nem nyilatkozott az ügyről.