• A League of Legends ott lesz a 2018-as Ázsiai Játékokon
  • Ez a második legnagyobb több sportágat felvonultató rendezvény az Olimpia után
  • Itt viszont nem csapatok, hanem nemzeti válogatottak csaphatnak össze

Évek óta tart a vita arról, hogy vajon az esportok felkerülhetnek-e az Olimpia hivatalos sportágai közé. Ebben a kérdésben tavaly a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is döntést hozott, mikor kimondták, hogy a kompetitív esport sporttevékenységnek tekinthető, bár ők egyelőre elzárkóznak az erőszakos játékok szerepeltetésétől. Úgy tűnik viszont, hogy Ázsiában már nem ennyire válogatósok, ugyanis nemrég kiderült, hogy a League of Legends szerepelni fog a 2018-as Ázsiai Játékokon.

Az Ázsiai Játékok a második legnagyobb több sportágat is felvonultató rendezvény, a LoL verseny kvalifikációs tornáin pedig összesen 45 ország méretteti meg magát. A házigazda Indonézia automatikusan indulási jogot szerzett, Dél-Ázsiát, Közép-Ázsiát és Délnyugat-Ázsiát pedig egy-egy ország fogja képviselni. Külön elbírálás alá esett a kontinens keleti fele, mely a földrész legkeményebb ligáinak ad helyet (emlékeztetőül, itt található a kínai LPL és a Dél-Koreai LCK is), így innen összesen négy ország kvalifikálhatja magát. Érdemes még megjegyezni, hogy ezen a tornán nem a megszokott csapatokat láthatjuk majd, helyettük nemzeti válogatottak csaphatnak össze egymással az Idézők Szurdokában.

league-of-legends-lck-01.jpg