Left 4 Dead 2: az első részletekA Left 4 Dead 2, talán mondani sem kell, ugyanarra a koncepcióra építkezik, mint a tavaly nagy sikereket elérő első rész, tehát adott négy átlagember, akiknek egy céljuk van csupán: túlélni a zombik hordáját. Az új részben a Georgia állambeli Savannah városában, egy folyó partvidékén, New Orleans francia negyedében és még sok más egyéb helyen onthatjuk majd a vért, ráadásul most már fényes nappal is felvehetjük a harcot az élőhalottak ellen, ugyanis a Valve programozói továbbfejlesztették a direktor rendszert. Ezentúl dinamikusan fog változni az időjárás, sőt a pályák felépítése is átalakul a teljesítményünk függvényében, arról nem is beszélve, hogy a zombik is okosabbak lettek. Persze minket sem kell félteni, ugyanis számos új fegyverre tehetjük rá a mancsunkat. A jól megszokott sörétes puska, gépfegyverek és pisztolyok mellett most már balták és láncfűrészek is a rendelkezésünkre állnak.

A Left 4 Dead 2 az előző részhez képest több pályával és kibővített kooperatív móddal idén novemberben fog megjelenni PC-re és Xbox 360-ra.