A PlayStation 4 egyik érdekes lehetősége, hogy már letöltés közben is elkezdhetünk játszani az adott programunkkal, ami, noha alapjában véve nem változtatja majd meg az életünket, egy jó kis kényelmi funkciónak ígérkezik, amit legalább egyszer ki fogunk próbálni. Nem kell azonban megvárni az év végén esedékes konzol megjelenését: már idén nyáron a The Last of Us is betekintést enged a játékok letöltésének jövőjébe.

A játék két vezető fejlesztője, Neil Druckmann és Bruce Straley a Game Informer stábjának mondta el, hogy a The Last of Us digitális változatát már a letöltés közben is elkezdhetjük játszani, így ízelítőt kapva, hogy milyen lesz az élet PlayStation 4-en.

Az eljárással kapcsolatos részleteket nem kaptuk meg, de a Shacknews véleménye szerint nagyjából úgy fog működni a dolog, mint a napokban kiküldött, a sajtónak szánt demó. Ennek használatához egy rövid letöltést kellett elindítani, majd a játék futtatása közben lecsordogált a maradék tartalom. Apropó demó: az alábbi két videóban összesen 40 percig élvezhetitek a nyálcsorgatóan gyönyörű játékot.

The Last of Us -- Megjelenés: 2013. június 14. -- Gépigény: nincs