Loki: négy világban, Széth nyomában...Az első érdekesség az alapfelütés, ugyanis ez úgy szól, hogy Ozirisz legyőzte Széthet, holott ugyebár a mitológiában épp fordítva van, Széth, az „idegen országok” és a gonoszság megtestesítője volt az, aki megölte bátyját. No de, a sztori kedvéért mindent, ugyanis így lesz izgalmas: Széth évezredekig fekszik sírjában, mígnem egy nap feltámad, és elhatározza, bosszút áll az egész világon. Nagy szerencséjére felfedezi a módot, hogy az eleddig egymástól elszigetelten létező négy világ mitológiái között amolyan „tér és idő vándoraként” közlekedjen, és maga mellé állítsa a vele szimpatizáló istenségeket. Kiválasztott hősöd saját hazájából indul, és miután ott legyőzte a főgonosz „kollégáit”, rajtad áll, merre indul tovább, azaz szabadon választhatod meg a fő küldetések sorrendjét. Az egész végén persze, kellően feltápolva, szembe kell nézned a rettentő Széthtel is.

Persze nemcsak istenek és félistenek között kell rendet vágnunk, hanem mindenféle mitikus, no meg a műfaj miatt kissé sablonos szörnyek között is: csontvázak, óriáspókok, kentaurok, múmiák, hárpiák, vadállatok, no és kisebb főellenségek, mint Medúza, vagy Fáfnir (a skandináv mitológia kincset őrző sárkánya) és Fenrir (szintén az északiak gigantikus farkasa, melyet a játéknak címet adó Loki isten nemzett). Ez utóbbi kettő kivételével tiszta Titan Quest, no de mint ott, itt is helye van ezeknek... Az ellenségeknek persze meglesz a maguk gyenge pontja, melyek megtalálása és kihasználása lesz a siker egyik záloga.

Loki: négy világban, Széth nyomában...Megnyugtató a másik kötelező játékelem, a cuccok kérdése is, hiszen több ezer holmit lehet összekaparni és megvásárolni, ezek között 500 egyedi felszerelés is megtalálható lesz, például Tór isten híres harci kalapácsa, a Mjöllnir, vagy Achilles páncélzata. Minden vért és fegyver a kovácsoknál fejleszthető lesz úgy technikai, mint mágikus téren, ami ismét csak elvárt dolog a műfajban.

A négy világ híres történelmi és mitológiai eseményeinek is részesei leszünk, így ott lehetünk Trója ostrománál, a Ragnaröknél (a skandináv mitológiában a világvége, az istenek pusztulása), és - itt a másik meglepő fordulat, melynél eléggé nagyot néztem - a spanyol konkvisztádorok közép-amerikai hódításánál (ez ugye elég nagy időintervallum). Ennek megfelelően találkozhatunk aztán legendás karakterekkel is, beleértve Achillest, Akhénaton fáraót, no meg Hernán Cortést is.

Még valami, mégpedig örömteli tény: a pályákat a Diablóhoz hasonlóan a motor véletlenszerűen generálja, ami ugye erősen javítja az újrajátszhatóságot, nem beszélve arról, hogy ugyebár négy hőst (norvég barbár harcos, görög katona, egyiptomi varázsló és azték sámán) indíthatunk útnak négy világból, saját segítő istene pártfogásával (ráadásul itt is három lehetséges közül választhatunk, ami ismét megsokszorozza a variációk számát), plusz kapunk multit is, két játékmóddal (kooperatív móka és PvP arénaharcot)... Az infók mellé pár friss játék- és háttérkép is dukál, melyeket megtaláltok a galériában.