Január 31-én, nyolc hónapos szünet után újra folytatódik a kaland, ami az előzetes trailerek alapján nagyon is ütős lesz (akit érdekel a legfrissebb és egyben legtartalmasabb előzetes, az erre fáradjon), ahogyan a játék is annak ígérkezik. Nemrég végre megszólaltak a fejlesztők, megkapta a végleges címét és dobozképét a program, de ami még fontosabb: újabb játékképekkel és részletekkel is szolgáltak. Szerencsére ezúttal semmiféle ködösítés nem volt, így teljesen körvonalazódott, milyen játékadaptációra számíthatunk a méltán népszerű filmsorozat alapján.

Egy ilyen remek sztorival rendelkező sorozat után szinte nyilvánvaló volt, hogy egy történetközpontú, akcióelemekkel tűzdelt kalandjátékot kapunk, csak a nagy kérdés az volt, hogy mindezt milyen minőségben... Hatalmas rajongótáborral rendelkezik a sorozat - része vagyok magam is -, így az elvárások is sokkal magasabban vannak. Maga az ötlet remek, hiszen ennél jobb helyszínt, mint a Lost misztikus paradicsoma, keresve se lehetne találni egy jó kis kalandjátékhoz, ahol annyi a felderítendő talány, mint égen a csillag (igaz ami igaz, a Next Life is megpróbálta, de ott a játékmenet miatt bukott meg az egész). Az Ubisoft Montreal neve úgymond garancia a minőségre, ahogy a napvilágot látott információk is.

Lost: Via Domus - vár a sziget!A Lost licencjogai miatt a játékban már-már kínosan kellett ügyelni a történetre, így a sztori írása közben folyamatosan ment az egyeztetés a filmsorozat íróival, és ezen a téren mindig az övék volt az utolsó szó. Ez mindenképpen bizakodásra adhat okot nekünk, játékosoknak is, hiszen eddig még a sorozatban nem csalódhattunk. A játékban egy teljesen új karaktert, a szintén túlélő Elliot Maslow-t (képünkön) személyesítjük meg, akiről annyit tudunk csupán, hogy fotóriporter lehetett, de a zuhanás közben ért sokkhatás miatt jelenleg amnéziában szenved. Ám az emlékeinket szépen apránként összerakhatjuk, a sorozatból ismert flashback visszaemlékezéseink alkalmával. Ezek a jelenetek úgy fognak kinézni, hogy mindig lesz egy szituáció, amit lencsevégre kell kapnunk. Például az első ilyen flashback a 815-ös járat beszállásánál játszódik, és le kell fényképezni a megbilincselt Kate-et, miközben a marsall egy üveg vizet ad neki. Mindeközben bejárhatjuk a helyszíneket, így magát repülőgépet is, végigmérhetjük az ekkor még semmit sem sejtő szereplőket. Miután végetért a jelenet, már lehetőségünk nyílik Kate-tel erről a témáról is beszélgetni és új információkat szerezni. A történet, főként a vége, állítólag ultra jól sikerült, úgyhogy a fejlesztők szerint már csak ezért is érdemes végigjátszani.

Lost: Via Domus - vár a sziget!A főbb eseményeket az első két évadból merítik a készítők, de ettől függetlenül olyan helyszíneket is bejárhatunk, amiket például csak a harmadik évadban láthattunk. Rengeteg meglepetést és easter egget ígértek a készítők, de két poént így is elárultak: felderíthetjük majd a Black Rockot is (tudjátok az elhagyatott hajó a sziget közepén), és fény derül a bunkerben lévő mágneses fal titkára is (amikor lejárt a visszaszámláló, akkor a fém odatapadt). Természetesen nem a sorozat eseményeit kell majd újra végigjátszanunk, a magunk útját járjuk, de lehetőségünk van akár csatlakozni Locke-hoz, mikor megy vadkanra vadászni. Vannak akcióelemek a játékban, ám egy elem a lámpába itt sokkal nagyobb kincs lesz, mint a golyó a pisztolyba, úgyhogy inkább a minijátékokon és a jó kis fejtörőkön lesz a hangsúly, ha minden igaz. Bár ha azt vesszük, hogy lesz, amikor a nagy fekete Füst fog velünk farkasszemet nézni, akkor lehet, hogy a porszívó lenne az ideális eszköz (R.I.P. Mr. Eko).

Lost: Via Domus - vár a sziget!Lost: Via Domus - vár a sziget!Lost: Via Domus - vár a sziget!

A végére hagytam még két érdekességet, ugyanis a játék is epizódokra lesz bontva, de nem kell megijedni, nem üzleti formában, csupán történetben. Így oldják meg a készítők az idő múlását. Például a játék elején Sun még csak koreaiul hajlandó megszólalni, míg pár fejezettel, illetve "epizóddal" odébb, már felfedi angol tudását is, akárcsak a sorozatban. A játékon belüli részek is a sorozathoz hasonlóan lesznek megszerkesztve, tehát az elején egy pár perces előzetes összeállítás, míg a lezárás majd mindig valami nagy momentum előtt érkezik, miközben a lüktető zene pattanásig feszíti az idegszálainkat. És itt jön a másik említendő pozitívum, hogy a játékhoz is az a Michael Giacchino komponálja ezeket a zseniálisan idegtépő dallamokat, aki a filmszériához is - így ezen a téren sem kell gyanakodnunk: ha ott jó, akkor itt is az lesz.

A megjelenés a nyakunkon, egészen pontosan február végén debütál a cucc, úgyhogy mostanában el leszünk halmozva rendesen Lostos látnivalóval, de ha valaki esetleg még nem ismerné a szériát, annak íme egy remekül összeállított kedvcsináló az első három évad alapján, a többieknek pedig mondhatni a játék felvezetéseként...